Színészportré

2019.12.20. 19:30

Több oldalát is megmutathatja

Operettben, vígjátékban és drámában is szerepel idén Rózsa Krisztián.

Horváth Imre

Rózsa Krisztián

Fotó: Éder Vera

Nem unatkozik ebben az évadban Rózsa Krisztián, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, de éppen ezt szereti, és ezért is jött ide dolgozni. Ahogy mondja, a miskolci színház egyre jobb, egyre minőségibb, egyre összetartóbb, és egyre többet tanulnak egymástól, a színészek is és a rendezők is oda-vissza.

Több kihívás

– Az én munkám egyre nehezebb, mert egyre több kihívás van benne. Ezért jöttem ide. Tanulni a szakmát és fokozatosan fejlődni. Az első évadban öt darabban játszottam, aztán két évadban jött négy, most pedig újra öt van. Ráadásul úgy, hogy az évad végére jön a két nagyobb falat, amikor túl van az ember három bemutatón, legalább hatvan előadáson, és már eléggé fáradt. Egy nagy levegővétel kell ahhoz, hogy még ezt meg tudjam csinálni, de pont ezt szeretem. Nagy kihívás – meséli érdeklődésünkre.

Az idei első bemutató a Luxemburg grófja, Lehár Ferenc operettje volt szeptemberben.

– Én prózai szakon végeztem, nem jártam külön énektanárhoz, de szerencsére megy, van egy kis hangom. Hála istennek pedig itt van nekünk Szitás Mariann, aki folyamatosan képez, és nagyon sokat köszönhetek neki.

Molière Don Juanját októberben vitték először színpadra, ahogy mondja, ott teljesen más a szerep. – Egy parasztfiút játszom a maga kis egyszerű életével és nagy szívével, de mint tudjuk, Don Juan mindenkit elszeret, így az ő szerelmét is. Neki ez a nagy tragédiája, hogy miért nem őt szereti a nő, pedig mindent megtesz érte – meséli.

Decemberben már az idei harmadik bemutatóját élhette meg, az Ádám almái című komédiában a Játékszínben.

– Egy pakisztáni, Khalid nevű figurát játszom, aki benzinkutakat rabol ki, mert a szülei házát lerombolták az olaj miatt. Száműzték ezért egy Ivan nevű paphoz, hátha megjavul, de nem tud, ő csak haza akar jutni – osztja meg a szerepről.

December 10-én kezdték próbálni az Ördögök című Dosztojevszkij-drámát, amelyet február 8-án mutatnak majd be a Kamaraszínházban, nem marad tehát Rózsa Krisztián drámai szerep nélkül sem idén. – Egy olyan figurát játszom, aki mindent irányít, minden szálat mozgat, egy igazi manipulátor. Örülök annak, hogy látja bennem a művészeti tanács, hogy többféle műfajt is tudok képviselni a színpadon. Ezt szeretem itt nagyon, hogy mindig mást kell csinálni, hogy nem lehet unatkozni – meséli mosolyogva.

A márciusban színpadra kerülő Szerelmes Shake­speare-ben pedig főszerepet játszik, tehát valóban a legnagyobb falat marad az évadban a sor végére; mint mondja, izgatottan várja, hogy elinduljon majd a próbák folyamata jövőre.

Megszerette Miskolcot

Rózsa Krisztián egy szabolcsi kistelepülésen, Tiszaadonyban született, de a kaposvári egyetemi évek után a fővárosban élt néhány évet, ahol megszokta a nagyvárosi létet, az ezzel együtt járó káoszt. Ezért először azt hitte, hogy unalmas lesz Miskolc.

– Ahogy sikerül megismernem, megszoknom, úgy egyre jobban szeretem Miskolcot. Régi kötődésem is van a városhoz, a nagynénémék Kurityánban éltek, gyerekként a nyarakat náluk töltöttem, és sokat jártunk be Miskolcra, főleg a plázába biliárdozni. Igyekszem minél jobban megismerni a várost. Az idő nálunk nem egyszerű. Most nagy meglepetésünkre a vezetőség összehozta, hogy legyen öt napunk karácsonykor munka nélkül. Négy hónapja nem láttam a szüleimet, a keresztfiamat, aki Debrecenben él. Nagyon örülök neki, hogy most lesz lehetőségem velük időt tölteni – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában