Szocsi 2014 – Megkezdi selejtezős szereplését a női hokiválogatott

Budapest, 2012. október 9., kedd (MTI) – Péntektől vasárnapig Barcelonában szerepel a magyar női jégkorong-válogatott olimpiai előselejtezőn.

A 2014-es szocsi játékoknak ez lesz az előselejtezője. A magyarok sorrendben a dánok, a horvátok és végül a házigazda spanyolok ellen lépnek jégre, s ha megnyerik a kvartettet, akkor játszhatnak majd novemberben a sanghaji selejtezőben. Azt megnyerve lehet eljutni az utolsó kvalifikációs állomásra, 2013 februárjában Poprádba, vagyis a magyaroknak három lépcsőn keresztül lehet eljutniuk az olimpiára.

A magyar női hokiválogatott – amelybe kezdenek beépülni a világ élvonalába tavasszal feljutott U18-as együttes játékosai – még nem volt olimpiai résztvevő, a férfiak is utoljára 1964-ben.

Gömöri Csaba szövetségi edző kedden jelölte ki a barcelonai utazókat. Az MTI-nek elmondta: a papírforma alapján rögtön a dánok elleni nyitómeccs dönt a továbbjutóról.

A keret:
kapusok:
Németh Anikó (ESMTK), Gegesy Boglárka (Marilyn)
hátvédek:
Kiss-Simon Franciska (Vasas), Németh Bernadett (ESMTK), Szlaby Gyöngyi (Marilyn), Csiszer Sarolt (Marilyn), Köles Kata (Marilyn), Tóth Enikő (MTK), Medgyes Dorottya (MAC)
csatárok:
Huszák Alexandra (Vasas), Gasparics Fanni (Vasas), Horváth Tifani (Vasas), Jókai-Szilágyi Zsófia (Vasas), Brgles Nóra (Segeltorps IF, svéd), Dettrich Szilvia (Marilyn), Somogyi Vivien (MAC), Pintér Lili (MAC), Kiss Andrea (MAC), Dabasi Réka (ESMTK), Rónai Alexandra (Guildford Lightning, brit)

A barcelonai program:
péntek, 1. forduló:
Magyarország-Dánia 16 ó
Horvátország-Spanyolország 20 ó
szombat, 2. forduló:
Magyarország-Horvátország 16 ó
Dánia-Spanyolország 20 ó
vasárnap, 3. forduló:
Dánia-Horvátország 16 ó
Magyarország-Spanyolország 20 ó

– MTI – 



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdet�s