2012.02.4 10:17; Frissítve: 2012.02.4 10:17


Szociális földprogram Nyírcsaholyban

Nyírcsaholy, 2012. február 4., szombat (MTI) – Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat, amely az idén így 54 rászoruló családot tud ily módon támogatni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.

    Hanusi Péter (Fidesz-KDNP) elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pályázatán nyerte el a helyhatóság a támogatást, amelyet gépek, eszközök, vetőmagok és növényvédőszerek vásárlására fordított, illetve a saját földterületén megindította a mezőgazdasági termelést, és kialakított két fóliasátrat is, zöldségtermesztéshez.
    Az önkormányzati vezető tájékoztatása szerint tavasszal létrehoznak egy nonprofit kft.-t, amely a szociális földprogram keretében szervezi az agrártermelést és segít majd a családok önfenntartó képességének erősítésében. Erre – hangsúlyozta – nagy szükség van, hiszen a 2340 lakosú, Mátészalkával szomszédos településen jelenleg 24 százalékos a munkanélküliség, minden negyedik felnőtt elhelyezkedési nehézségekkel küzd.     Hanusi Péter tájékoztatása szerint a hátrányos helyzetű embereket segítő mezőgazdasági termelést a nyírcsaholyi önkormányzat az 5,4 hektáros területén indította el tavaly, tizenöt helyi lakos bevonásával. A területből két hektár földet vetettek be rozzsal, a többit tavasszal vetik be, s azt tervezik, hogy a rendelkezésre álló területet növelik. 
    Az agrártermelésből remélt idei jövedelmet az önkormányzat “visszaforgatja” majd a létrejövő nonprofit kft. fejlesztésére – mondta a polgármester.     A nyírcsaholyi önkormányzat mellett Szabolcsból további 45 település helyhatósága nyert el támogatást a minisztérium szociális földprogramra vonatkozó pályázatán; összesen 84 millió forintot kaptak a tárcától, hogy segíteni tudjanak a rászoruló családokon.

-MTI-

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Gyereknap a belvárosban
Nyíregyháza - Sok játék és megannyi vidámság várja a gyerekeket Nyíregyháza belvárosában. tovább »
Olvasónk írja: Feltörték a kocsimat!
Nyíregyháza - Szombat este 21 óra körül a Debreceni út 52 szám előtt ismeretlen tetes törte fel Ford Fiesta [...] tovább »
Nyíregyháza nélkül rendezik meg az országos döntőt
Nyíregyháza - Illedelmes házigazdája volt a Nyírségi Vágtának Nyíregyháza, a 16 csapat indulásával rendezett [...] tovább »
Kilátástalan helyzetben
Nyíregyháza - Már csak pár hónapig lakhatnak albérletben - mert azt egy kis örökségből előre kifizették [...] tovább »
Pünkösdi programok Szabolcs-Szatmár-Beregben
Itt megnézheti, milyen programok várják Önöket vasárnap és hétfőn a megyében! tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés