Színházat építenek a borok fővárosában

Alapkőletétel
Alapkőletétel
Tokaj – A Kulturális és Konferencia Központ mellett építik fel a Paulay Ede Színházat.

Pénteken este letették az alapkövétTokaj leendő teátrumának. Májer János polgármester megjegyezte köszöntőjében, a várost olyan emblematikus helyként kezelik, mint kezelték azt évszázadok során a királyok bora kapcsán. Az eseményen jelenlévő Szabó György országgyűlési képviselő hozzátette, a helység megérdemli a segítséget és az elismerést, amit nem csupán a világörökségi cím elnyerésével vívott ki magának. – A város olyan idegenforgalmi bázis, amely egész Tokajhegyaljára ráirányítja a figyelmet – mondta a honatya.

 

Lapunk az urnában

 

Bajnai Gordon fejlesztési kormánybiztos, mielőtt elhelyezte az alapban a dokumentumokat és a helyre jellemző tárgyakat tartalmazó urnát megjegyezte, példaértékű a város vezetésének fejlődést illető tevékenysége, az ezeréves múltra visszatekintő kultúra ápolása. A leendő, mintegy kétezer-ötszáz négyzetméter alapterületű és cirka hatszázhatvanmillióba kerülő színház alapköve, illetve az ezt rejtő urna tartalmazza az Észak-Magyarország egy példányát is.

SFL