Helyi közélet

2013.03.06. 23:34

Újra agorázóink kérdezhettek

Miskolc - „A legégetőbb problémák: költségvetés, fészekrakós ügy, fejlesztések elmaradása.”

Miskolc - „A legégetőbb problémák: költségvetés, fészekrakós ügy, fejlesztések elmaradása.”Észak-Agora levelezőfórumunk tagjai számára indított lapunk fórumsorozatot. Célunk, hogy az önkormányzati vezetőket, az önkormányzati frakciók vezetőit kérdezhessék levelezőink a várost érintő ügyekről, problémákról. Azaz: első kézből kapjanak információt a Miskolcon zajló folyamatokról. Fórumsorozatunk első vendége: dr. Kiss Gábor alpolgármester volt, akit főleg az esélyegyenlőségi tervről, a város és a civilek együttműködéséről kérdezhettek fórumunk részt vevői. Második vendégünk – kedden – Földesi Norbert, az MSZP frakcióvezetője volt.

A jelenlévők elsőként az úgynevezett forró témákról kérdezték a szocialista politikust: mi a legégetőbb probléma a városban. „Elsőként a költségvetést említeném, amelyet csütörtökön tárgyal majd a testület. A sorokat látva az jut eszünkbe, Miskolc vajon túléli-e az átszervezést, vagy a kemény év végén egy újabb mentőcsomagra lesz szükségünk az államtól. Másodszor: februárban elfogadta a testület azt a javaslatot, amely a fészekrakós követelések, OTP-től való megvásárlásáról szól. Az baj ezzel az, hogy jól hangzik ugyan, de nem megalapozott. A harmadik legégetőbb probléma a városban a fejlesztések elmaradása. A szocialisták idején közel 100 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a városban. A mostani városvezetés nevéhez a félbemaradt Patak utcai mélygarázs, az el nem készült főtér kötődik, és egy elkészült beruházás: az országzászló. Azonban ezek közül egyik sem teremt munkahelyet, nem beszélve arról, turisztikai vonzerejük sincs” – válaszolta a frakcióvezető.

Konszolidáció

Kerek István és Mészáros János Tibor is a 70 százalékos adósságátvállalásról is kérdezte Földesi Norbertet: ellenzéki politikusként mi a véleménye, mekkora segítség ez a városnak. „Persze, ez mindenképp segítség, de a baj ezzel az, hogy az átszervezések miatt jelentős bevételt el is vitt az állam az önkormányzatoktól. Így a képlet a következő: valakinek tegyük fel van 80 ezer forint havi törlesztőrészlete, 150 ezer forintos keresete, és a bank azt mondja neki, ezentúl csak 40 ezret kell fizetned havonta, de nem keresel csak 110 ezret...” – vélekedett.

Ugyancsak Kerek István kérdése volt az is, amely a szocialisták felelősségét firtatta abban, hogy Miskolcnak miért csak későn lett ipari parkja. „98-ban indult az a folyamat, hogy az önkormányzatok, a város határában, ipari parkhoz területet vásároltak. Ehhez idejében csatlakozott például Alsózsolca, Tiszaújváros. Miskolc akkori városvezetője, Kobold Tamás nem ezt az utat választotta. Amikor 2002-ben Káli Sándor lett a polgármester, akkor úgy tűnt, ezen a téren ledolgozhatatlan hátrányba került Miskolc. Nem volt még autópálya, nem tudott Miskolc vonzó ajánlatot tenni a befektetőknek. Ennek ellenére elkészült az ipari park, amelyet négy élőszerződéssel adtunk át a mostani városvezetésnek. És a finn darugyárral függőben volt egy tárgyalásunk, a cég ugyanis tudatosan megvárta a választásokat. A mostani városvezetés benépesült ipari parkról beszél, miközben öt működő üzem van csak a területen, a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a 150-et. A drótgyárat pedig, amelyről ugyancsak hangos a városházi propaganda, csupán 8 kilométerről, a vasgyár területéről csábították ide” – fogalmazott.

Az ipari parkok kapcsán több javaslat is felvetődött a fórumon: például, hogy Miskolc a környező településekkel is együttműködhetne ezen területek hasznosításában. De volt, aki kifogásolta, hogy Miskolc miért csak az iparban gondolkodik, ahelyett, hogy a meglévő történelmi-földrajzi adottságainkat használnánk ki. Abban mindenki megegyezett, kevés az esély arra, hogy a vasgyár újra indul, de a világban van számos mintaprojekt, amelyet alkalmazhatna a város. Turisztikai, kulturális célra megfelelő a terület – hangzott el.

Az Észak-Magyarország Agora levelezőfóruma a közügyek megvitatására alakult. Akik szeretnének jelentkezni erre a levelezőlistára, azok a [email protected] email-címen megtehetik.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában