Szlovákiai tankönyvvita: továbbjutott a magyar párt anyanyelvű földrajzinév-használatra vonatkozó javaslata

Sikerrel vette az első akadályt a szlovákiai magyar pártnak az a törvénymódosító javaslata, hogy a kisebbségi iskoláknak szánt tankönyvekben az adott kisebbségek nyelvén is kötelező legyen feltüntetni a földrajzi neveket. A pozsonyi parlament szerdán részben a kormánykoalíció támogatásával második olvasatba, vagyis az érdemi vitát jelentő körbe utalta a Magyar Koalíció Pártjának javaslatát.

A Ján Slota vezette koalíciós Szlovák Nemzeti Párt oktatási miniszterének támogatásával nemrégiben két olyan tankönyv is megjelent a magyar iskolák számára, amelyeknek összefüggő szövegében szinte kizárólag csak szlovák nyelven szerepelnek a földrajzi nevek. A kiadványok nagy felháborodást keltettek a szlovákiai magyarok közösségen belül, sőt, a szlovák értelmiség egy csoportja is elítéli az eljárást. Az ugyanis több évtizedes hagyományt rúg fel, hiszen Szlovákiában már a két világháború közti Csehszlovák Köztársaság idején is feltüntethető volt a magyar megnevezés.

Az MKP javaslata megosztotta a szlovák ellenzéket és a koalíciót is. A tervezet második olvasatba utalását támogatta a Robert Fico kormányfő vezette legerősebb koalíciós párt, a szociáldemokrata Smer-SD ((szmer-szd)) és a legkisebb ellenzéki erő, a Kereszténydemokrata Mozgalom. A két kisebb kormányerő, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja és a Vladimír Mečiar ((vlagyimír mecsiar)) vezette Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom ellenezte a magyar javaslatot, bár utóbbi pártból néhányan tartózkodtak.

Ugyancsak a tartózkodást választotta – az MKP nagy csalódottságára – a legnagyobb ellenzéki párt, Mikuláš Dzurinda Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniója, amelynek a magyarok az 1998 és 2006 közti két Dzurinda-kormányban is szövetségesei voltak. Slotáék is csalódottak, de ők azért, mert a Fico-párt felsorakozott a magyarok javaslata mellett.