Szlovák nyelvtörvény: Pozsony nem enged a magyar parlamenti pártok követeléseinek

Szlovákia nem enged a magyar parlamenti pártok nyomásának és zsarolásának a szlovák államnyelvtörvény ügyben. Ebben az értelemben nyilatkozott hétfői sajtóértekezletén a szlovák miniszterelnök. Robert Fico visszautasította a magyar parlamenti erők hétfői nyilatkozatában megfogalmazott követeléseket.

“A szlovák koalíció és a kormány nem enged semmiféle külföldi nyomásnak, zsarolásnak, és nem hátrál meg az államnyelvtörvény kérdésében.” – közölte Fico. A szlovák kormányfő úgy fogalmazott, hogy Szlovákia teljességgel tiszteletben tartja az országban élő kisebbségek jogait, de szuverén állam, ezért természetes elvárás, hogy az állam minden polgára értse a szlovák nyelvet, s meg is értesse magát szlovákul.

Fico közölte, hogy ezért nem veszik figyelembe azokat a követeléseket, amelyeket a magyar parlamenti pártok a nyilatkozatukban megfogalmaztak. Szerinte a szlovákiai államnyelvtörvény ügye a választások előtti küzdelem részévé vált Magyarországon. Mint mondta, számára úgy tűnik, mintha a magyar politikusok nem értenék meg, hogy a történelmi Magyarország már megszűnt, és inkább annak örülnének, ha a Dél-Szlovákiában élő szlovákoknak meg kellene tanulniuk magyarul.

A szlovák miniszterelnök figyelmeztetett, hogy a korábban is hatályos államnyelvtörvény június végi módosítása nem változtatott a törvény szellemiségén, a szankcionálás rendszerét pedig azért vezették be, mert a jogszabályt rendszeresen megsértették. Arra a kérdésre, hogy a szlovák kormányzat kész-e megmagyarázni az új törvényt, azt mondta: fura lenne, ha magyarázni kellene egy szuverén államban hozott legitim döntést, amely a kisebbségek nyelvhasználati jogait nem csorbítja, sőt, hét területen bővíti is azokat. A szlovák kormányfő hozzátette: annak jogosságát ugyanakkor nem vitatja, hogy a szlovákiai parlamenti erők a jogszabály, általuk sérelmezett rendelkezéseivel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz forduljanak.

Az ellenzéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) hétfőn jelezte, már folyik a törvény elleni alkotmánybírósági beadvány előkészítése. Ugyancsak beadványt készít elő a Bugár Béla vezette Híd, amelyet az MKP-ból kivált politikusok hoztak létre.








hirdet�s