Szlovák-magyar – Rossi a legfontosabb meccsére készül

Akt.:
Marco Rossi
Marco Rossi - © Fotó: Mlsz.hu
Nagyszombat – Edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésére készül Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akiknek együttese csütörtökön este Szlovákia vendégeként kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

Az olasz szakember a Nagyszombatban sorra kerülő összecsapás helyszínén tartott szerdai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta: nem sokan adnak esélyt a magyar csapatnak, ugyanakkor a futballban az a szép, hogy bármi megtörténhet. Hozzátette, a válogatott szeptember és november között rövid idő alatt is sokat fejlődött.

Kiemelte, hogy a csütörtökön 20.45 órakor kezdődő találkozó lesz edzőként a legfontosabb mérkőzése, még a Budapest Honvéd Videoton elleni 2017-es bajnoki döntőjénél is nagyobb téttel bír. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez csak az ő karrierjére igaz, a sorozatot tekintve ez csak az első lesz a nyolc összecsapás közül.

Megjegyezte, a Dunaszerdahely edzőjeként háromszor játszott ebben a stadionban, mindhárom alkalommal vesztesen távozott, ezúttal azonban “jó előjel”, hogy csapata egy másik öltözőt kapott. Hozzátetette, szlovák kollégája és ő is tisztában van a másik elképzeléseivel, várható összeállításával.

A válogatott játékosok közül a Rossi szerint várhatóan pályára lépő Kalmár Zsolt vett részt a sajtótájékoztatón. A Dunaszerdahely légiósa megjegyezte, sok helyen játszott már Szlovákiában, ahol nem kedvelik a magyarokat, ugyanakkor véleménye szerint ezzel csütörtökön nem lesz probléma. “Természetesen tudjuk, hogy a szlovákok jóval erősebbek, ugyanakkor hiszek benne, hogy ha azt csináljuk, amire a kapitány és a stáb felkészített minket, akkor meglepetést tudunk okozni. Nagyon fontos lenne a jó rajt, az ugyanis önbizalmat adna a folytatásra” – fűzte hozzá a középpályás.

A magyar válogatott a csütörtöki mérkőzés után vasárnap a világbajnoki ezüstérmes horvátokat fogadja a Groupama Arénában.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):

Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás, Willi Orbán, Vinícius Paulo, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Kleinheisler László – Dzsudzsák Balázs, Kalmár Zsolt – Szalai Ádám

– MTI –


2016-ban nyolcaddöntősként búcsúzott a magyar csapat
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Szlovákia vendégeként Nagyszombatban kezdi meg a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozatot, a csoportban az első két hely jelent Eb-részvételt. Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a negyedik kalapból sorsolták, ami jelzi, bravúrra lenne ...

Budapest/Nyon - Csütörtökön megkezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melynek első dupla fordulójában hat egymást követő napon ötven mérkőzésre kerül sor. A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a vasárnapi holland-német rangadó, melyen az elmúlt időszak eredménytelens...