Szlovák-magyar nyelvbékítő konferenciát szervezne Kóka János

Nyílt levélben kérte fel Kóka János az SZDSZ frakcióvezetője Pálinkás Józsefet a magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökét, hogy az akadémia kezdeményezzen egy magyar-szlovák “nyelvbékítő” konferenciát és vitafórumot, amelyre meghívást kaphatnának a szlovák akadémia tagjai, szakértői, és az érintett civil szervezetek is – derül ki a szabaddemokrata politikus szerdai közleményéből.

Kóka János emlékeztetett rá: a nemrégiben elfogadott szlovák államnyelv-használati törvény diszkriminatív rendelkezései kapcsán a parlamenti pártok frakciói közös nyilatkozatban hívták fel a közvélemény figyelmét a szlovák szabályozás tarthatatlanságára. A magyar politikai szereplők egyetértenek abban, hogy az emberi jogok olyan sérelméről van szó, amely nem két ország vitája, hanem az európai közösség egészének értékeivel ellentétes. A kialakult vita rendezésében a politika szereplőin túl, a Magyar Tudományos Akadémiának, amely alapításakor “a hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaság”-ként határozta meg létének célját, kulcsszerepe lehet.

A javasolt konferencia tematikájának részét képezhetné annak megvitatása, hogy az egyes országok hivatalos nyelvének tiszteletben tartása mellett hogyan maradhatnak sértetlenek az egyéni és kollektív szabadságjogok, a kulturális sokszínűség és a nyelvi kisebbség érdekei és értékei. Cél az is, hogy a szlovák és magyar nép jobban megismerje egymás kultúráját, illetve a két nemzet előítéletektől mentes, fiatal generációinak ne a terhes konfliktusok továbbvitele, hanem uniós értékeink közös képviselete jusson.

Kóka János személyes találkozót is kért Pálinkás Józseftől a konferencia rendezésével kapcsolatban.








hirdet�s