Szkripal-ügy – Kreml: érthetetlen a London által adott információ

Moszkva – A Szkripal-üggyel kapcsolatban London által nyilvánosságra hozott információ érthetetlen, az orosz fél nem ismeri a britek által megnevezett gyanúsítottakat – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak szerdán Moszkvában.

“Hallottunk vagy láttunk két nevet, de ez a két név nekem személyesen nem mond semmit, mint ahogy, gondolom, önöknek sem” – monda a sajtó képviselőinek Usakov.

Utalt arra, hogy közleményében a londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító szolgálata is elismerte, hogy az ügyészi hivatal által közzétett két név valószínűleg álnév.

“Nem értem, hogy miért tették és milyen jelzést küld ezáltal a brit fél, ebben egyszerűen nehéz kiigazodni” – hangoztatta a Kreml tisztségviselője.

Megfogalmazása szerint “érthetetlen” az, amit a brit fél “adatnak” nevezett.

A nap folyamán korábban brit vádhatóság bejelentette, hogy két orosz állampolgár, Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov gyanúsítható Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezésével. Theresa May brit miniszterelnök szerint Londonnak bizonyítékai vannak arra, hogy a két férfi az orosz katonai hírszerzés ügynöke.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Usakov előtt szintén azt mondta, hogy Moszvkának nem mond semmit Petrov és Bosirov neve. Ismételten felszólította Londont, hogy “a nyilvános vádaskodásról és az információval való manipulálásról térjen át a gyakorlati együttműködésre az (orosz) igazságügyi szervekkel”.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát.

Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.

Június 30-án Salisbury közelében, Amesburyben eszméletlenül találtak rá egy 44 éves brit nőre és egy 45 éves férfira. A Scotland Yard közölte, hogy őket is Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg, mint az első két áldozatot. Szkripalék hosszas kezelés után távoztak a kórházból, de az amesburyi mérgezés egyik áldozata, Dawn Sturgess július 9-én elhunyt.
A brit rendőrség összevonta a salisburyi és az amesburyi ügyben folytatott nyomozást.

Szerdai bejelentésében May kormányfő a szovjet időkben ismertté vált GRU (Glavnoje Razvedivatyelnoje Upravlenyije, Hírszerzési Főcsoportfőnökség) elnevezést használta az orosz katonai hírszerzésre, és annak neve, talán megszokásból, a mai napig is így szerepel az amerikai hivatalos iratokban, valamint a nemzetközi – és gyakran az orosz – sajtóban is, ám a szerv 2010-ben áttért a GU (Glavnoje Upravlenyije, Főcsoportfőnökség) elnevezés használatára.

A GU, teljes nevén az Oroszországi Föderáció Vezérkarának Főcsoportfőnöksége, a védelmi tárca külső hírszerző szerve és egyúttal az orosz fegyveres erők központi felderítési szerve. Kompetenciájába a régiókra specializálódott, a rádiótechnológiai és világűrből folytatott hírszerzés, valamint az operatív műveletek mellett beletartozik a katonai technológiák, a gazdaság, valamint hadászati doktrínák és fegyverzetek alakítása, továbbá az információs hadviselés is.

-MTI-