Szíria – Szakértő: célzott akciót hajtottak végre

Budapest – A szíriai légicsapás-sorozat “jól láthatóan” precíziós akció volt, úgy hajtották végre, hogy orosz katonák és orosz fegyveres erők berendezései ne sérüljenek meg – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombaton reggel az M1 aktuális csatornán.

Az amerikai, brit és francia erők szombatra virradóra közös hadműveletet hajtottak végre szíriai célpontok ellen arra válaszul, hogy a szíriai kormányerők egy hete a kelet-gútai Dúmában vélhetően vegyi fegyverrel követtek el támadást.

A szakértő szerint a nyugati szövetségesek számára az üzenet volt a legfontosabb Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének. Többen ugyanis attól tartottak, hogy nemzetközi konfliktus alakulhat ki a nagyhatalmak között – mondta.

– MTI –