Sziporkázó diósgyőri örökifjak a Herman Ottó Múzeumban

Akt.:
Sziporkázó diósgyőri örökifjak a Herman Ottó Múzeumban
Miskolc – Csütörtökön immár második alkalommal népesült be a Herman Ottó Múzeum gyönyörű Szemere Szalonja a Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből beszélgetéssorozat kapcsán.

Ezúttal is hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a szurkolók részéről, akik teljesen megtöltötték a múzeum kiállítótermét, hogy meghallgassák a hatvanas-hetvenes évek négy meghatározó diósgyőri játékosának, Kovács István, Kovács Pál, Sikora Ferenc és Vass László visszaemlékezéseit. A négy örökifjú labdarúgó számtalan érdekes, izgalmas és humoros történettel szórakoztatta az érdeklődőket, akik a beszélgetés végén szűnni nem akaró tapssal köszönték meg nekik a felejthetetlen élményt – számolt be az eseményről az amigeleken.hu.

dvtk-oregfiuk-beszelgetes04-st

Ezúttal is megtisztelt minket jelenlétével Bódog Tamás, aki Andrusch József kapusedző társaságában hallgatta végig a beszélgetést.

A rendezvényt megelőzően vendégeink Salamon Józsefnek köszönhetően, a diósgyőri Aranycsapat játékosainak társaságában megtekintették az épülő diósgyőri stadiont. Mindannyian reményüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy Bódog Tamás irányításával olyan csapat kovácsolódik össze Diósgyőrben, amelynek játékára megtelik majd a diósgyőri aréna.

nyitva-van-a-palya-2017_10_05-2

A képen állnak balról jobbra: Vass László, Kovács Pál, Tatár György, Szuhai László, Oláh Ferenc, Veréb György, Salamon József, Szentiványi József. Guggolnak: Kovács István, Sikora Ferenc | Fotó: Max

A lenti videóknak köszönhetően azok is meg tudják hallgatni a több, mint két órás beszélgetést, akik nem tudtak személyesen jelen lenni a csütörtöki eseményen. Elnézést kérünk, amiért a videó nem HD minőségű, de úgyis annak tartalma a lényeges.

Kedvcsinálóként a videókhoz néhány érdekes téma a beszélgetésből:

  • Ki és miért ragasztotta Sikora Ferire a Girnyó, Kovács Pistára (második képen) pedig a Mustos becenevet, és ki hívta az 57 kg-os Sikorát Vlaszovnak?
  • Hogyan lett a fiatal szentesi vízilabda kapus Kovács Paliból egy edzői pofon hatására futballista, és lett a félszeg jobbszélsőből – aki előző csapatában, Egerben ontotta a gólokat – az akkori NB1 egyik legkőkeményebb hátvédje?
  • Mit mondott Vass Lacinak egy MTK ellen lejátszott B-válogatott felkészülési meccs után Sándor Csikar és Lakat Károly, amikor a meccs után barátian közrefogták?
  • Hogyan kapcsolódik össze a fiatal Kovács Pista sorsa a hatvanas évek egyik legismertebb diósgyőri játékosának, Solymosi Pixinek a sorsával?
  • 1972-ben a Népstadionban lejátszott, Fradi elleni meccsen miért kapta le a pályáról az alig 10 perccel előtte becserélt Vass Lacit (első képen) Mathesz Imre, a csapat akkori edzője? Mit csinált ugyanezen a meccsen Sikora Feri az oldalvonal mellett, amikor megállt a meccset közvetítő Szepesi György mellett?
  • Kovács Pali mesélt az újpesti Zámbó Sanyival, az egri Faliszekkel és a fehérvári Csukoviccsal folytatott emlékezetes csatáiról, de megtudhattuk tőle azt is, hogy miért állították ki utolsó NB1- es meccsén, ami ráadásul élete egyetlen kiállítása volt.
  • Kikkel szerepelt együtt Vass László és Sikora Ferenc az 1967-es bajnokság tavaszi idényét követően, a legismertebb sportújságírók által összeállított válogatottakban?
  • Miért kényszerült Kovács István – akinek tehetségét Albert Flóriánéhoz hasonlították – nagyon fiatalon pályafutása befejezésére?

dvtk-oregfiuk-beszelgetes06-st

  • Hogyan beszélték le tervéről edzőjüket, Szabó Pali bácsit, aki egy-egy igazságtalan játékvezetői ítéletet követően rendre le akarta hívni a csapatot a pályáról mérkőzés közben?
  • Mi döntötte el a Ferencváros javára az 1972-ben első alkalommal éppen Miskolcon megrendezett Képes Sport Teremlabdarúgó Kupát, és ki lett a torna legjobb játékosa, és gólkirálya,
  • Milyen kulcsszerepet játszott Lipták György szakosztályvezető leleménye abban, hogy az 1965-ös NB I/B-s bajnokságban három, azonos pontszámmal záró csapat közül a DVTK jutott fel másodikként az élvonalba?
  • Hogyan élték meg, hogy 1970-ben rövid időn belül egykori szeretett játékostársukat, Szucsányi Bandit, majd edzőjüket,Tátrai Sándort is elveszítették?
  • 1970 szeptemberében miért nem azzal a géppel utazott a DVTK a kijevi tornára, amely Kijev közelében lezuhant, és amelyre már meg volt váltva a jegy a csapatnak? A beszélgetés során kiderül, kinek „köszönhette” a csapat az életben maradását.

A beszélgetéssorozat következő, harmadik állomására november 2-án kerül sor a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében. A “Görögök Miskolcon” címet viselő beszélgetésen a DVTK Aranycsapatának két görög származású játékosa, Teodoru Borisz és Vaszilisz, valamint édesapjuk, Teodoru Szotirisz és egykori csapattársuk, Oláh Ferenc lesznek a vendégeink.

dvtk-oregfiuk-beszelgetes02-st

Már most szeretnénk jelezni a DVTK történelme iránt érdeklődő szurkolótársainknak, hogy nagy-nagy örömünkre a beszélgetéssorozat nem ér véget a negyedik, decemberi alkalommal. Januárban ugyanis a diósgyőri labdarúgás négy kapusikonját, Hódi Zoltánt, Tamás Gyulát, Szabó Lászlót és Veréb Györgyöt látjuk vendégül a Herman Ottó Múzeum csodálatos Szemere Szalonjában.

Ezúttal is szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy a Szemere Szalon korlátozott befogadóképessége miatt előregisztráció szükséges, melyet a dvtkmuzeum@gmail.com e-mail címre írt üzenettel vagy a 346-875-ös telefonszám hívásával lehet leadni.

Belépőjegy ára 600 Ft, diákoknak més nyugdíjasoknak 300 Ft.

Várunk mindenkit szeretettel november 2-án!

Forrás: amigeleken.hu

nyitva_van_a_palya_dvtk_plakat








hirdet�s