Szinte mindenki megszökött egy fiatalkorúak börtönéből Brazíliában

Szinte az össze fogvatartott megszökött pénteken egy fiatalkorúak börtönéből Brazíliában – közölték helyi tisztségviselők. A késekkel, és egy pisztollyal felfegyverkezett fiataloknak sikerült felülkerekedniük az őrökön, és a főbejáraton keresztül léptek meg.

Az eset a Sao Paulótól nagyjából 150 kilométerre található Mogi Mirim városában történt. A fiatalkorúak börtönében fogva tartott 55 elítélt közül 47-en szöktek meg – közölte egy helyi tisztségviselő. A brazil sajtóban megjelent hírek szerint a fogvatartottaknak sikerült késeket szerezniük, és az egyiküknél egy pisztoly is volt. A fiatalkorú elítéltek felülkerekedtek az őrökön, és a főbejáraton keresztül menekültek el.

Egy helyi kormányzati szóvivő elmondása szerint a szökevények 16 és 18 év közöttiek, és drogcsempészet, lopás és gyilkosság miatt tartották őket fogva. Tízet hamar sikerült elfogniuk a hatóságoknak, akik helikoptereket is bevetettek a szökött fiatalok után hajszában. A hatóságok vizsgálják annak lehetőségét, hogy egyes őröktől segítséget kaptak a szökéshez.

– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s