Színészek, figyelmes és alázatos játszótársak

Akt.:
Előadó és a közönsége
Előadó és a közönsége
Miskolc – Ki a jó színész? Mivel képes elnyerni a közönség elismerését? Kritikusok mondják.

Mi számít jó alakításnak? Arra kértünk kritikusokat, hogy segítsenek ennek eldöntésében, most, amikor az Év színésze díj odaítéléséről szavaznak olvasóink, a Miskolci Nemzeti Színház nézői.

Jó esetben

Török Ákos, a 7óra7 szakportál kritikusa mondja:

– Nem szeretnék játékrontó lenni, de azt gondolom, hogy a nézőtérről – és a kritikus is ott ül – nem lehet eldönteni, hogy egy-egy színészi alakítás kinek az érdeme vagy baklövése. Ehhez tudnunk kellene, hogy a próbafolyamat során mennyi tere, milyen szabadságfokai voltak a színésznek. Vannak előadások, amelyekbe tökéletesen illeszkedik a színész fülcsikorgató hamissága vagy más elemi hiányossága, sőt ezek lényegi elemei a produkció erejének. Máskor egy-egy erős alakítás teljesen félreviszi az előadást, és ilyenkor egy színdarab élménye helyett egy színészi játék élményével kell megelégednünk. Jó esetben. Azt gondolom, hogy az a jó színészi alakítás, amelyik akár tudatosan, akár öntudatlanul is figyelmes és alázatos játszótársa az előadás minden más elemének. A jó színész pedig az, aki erre minél többféle előadásban képes, a legjobbak pedig azok, akik ezt akár a rendező ellenére/helyett is meg tudják csinálni, illetve, hogy az igazi színészbölényeket se hagyjuk ki, azok, akiknek a játéka köré egész elő­adások tudnak szerveződni.

Eggyé válik

Váró Kata Anna kritikus, Kritika, Műút folyóirat:

– A titok talán abban rejlik, hogy az alakításnak alkalmazkodnia kell a műfajhoz, a szerző stílusához és a szerep jellegéhez. Van, amikor az a jó, ha a színész eggyé válik az alakításával, és teljesen eltűnik a szerep mögött, nem érezhető, hogy csak az előadás idejére bújik más bőrébe, úgy képes a színpadon létezni, hogy a nézőben fel sem merül, hogy ez csak egy szerep, ami a kosztümmel együtt cserélhető. Ez a fajta természetesség rengeteg finomhangolást kíván, és a legapróbb rezdülésektől lesz teljes, annak ellenére is, hogy a színházban a kis rezdülések legföljebb az első sorokban vehetők észre, az összhatáshoz mégis nélkülözhetetlen, mert a hiány vagy hamisság a nézőtér legtávolabbi zugában is érzékelhető. A természetességnek a hanghordozásban, beszédstílusban is meg kell jelennie, hogy az elhangzó sorok ne megírt szövegként, hanem a karakter saját gondolataiként, megnyilvánulásaiként hassanak. Van, amikor a darab vagy a rendezői elképzelés úgy kívánja, hogy „láthatóbb” legyen a színész a szerep mögött, saját egyéniségét vagy akár a róla kialakult imázst is részévé tegye a figurának. Kiváló arányérzéket igényelő feladat ez is, mert hamar elérheti a túljátszás vagy akár a ripacsság vádja. Akármi legyen is a rendezői elképzelés, a jó színészi alakításnak képesnek kell lenni feledtetni azt is, ha esetleg évtizedes szakadék van a megírt karakter és a színész valós életkora között, de azt is, ha radikálisan eltérő az alkatuk vagy éppen ellenkező nemű a figura megformálója. A jó színészi játék hitelessé tudja tenni a karaktert és mindazt, amit az a történetben képvisel, ezáltal pedig magát a történetet is.

– ÉM –


Az Év színésze legyen…

Miskolc – Arra biztatjuk olvasóinkat, a Miskolci Nemzeti Színház nézőit: döntsenek az Észak-Magyarország díjáról.