Szilveszteri mulatozás után rombolt autót ittasan az alsózsolcai nő

Akt.:
Szilveszteri mulatozás után rombolt autót ittasan az alsózsolcai nő
Szilveszteri mulatozás után rombolt autót ittasan az alsózsolcai nő - © Fotó: police.hu
Alsózsolca – Bíróság elé állhat az az ittas sofőr, aki az óév vége előtt fél órával okozott közúti közlekedési balesetet.

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 54 éves alsózsolcai nővel szemben.

A gyanúsított 2017. december 31-én 23 óra 30 perckor Alsózsolcán elvesztette uralmát az autója felett, majd több sikertelen manőver után egy útszélén parkoló autónak ütközve állt meg. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

n4124041

Az ügyben indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

n4124024

Az utóbbi eset kapcsán is hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény és bírósági eljárást von maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára! A 2018-as esztendő hetedik hetében a megye útjain 2018. február 12-e és 18-a között 71 közúti közlekedési baleset történt, ebből 4 balesetben volt ittas sofőr az okozó.

n4124029

A járőrök az adott időszakban azonban 21 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

n4124021

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

ÉM