Szili Katalin: közelebb vinni az európai elveket az emberekhez

Szili Katalin az országgyűlés elnöke az európai alkotmány elfogadása mellett érvelt pénteken, a Római Szerződés 50. évfordulóján, az európai uniós parlamenti elnökök ünnepi találkozóján az olasz fővárosban. A házelnök az ünnepség után a Független Hírügynökségnek elmondta: a politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy közelebb vigyék az állampolgárokhoz az európai elveket és elképezéseket.

Az olasz köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatáson Rómában tartózkodó Szili Katalin péntek délelőtt részt vett és felszólalt a Szenátusban a Római Szerződés 50. évfordulóján, az európai uniós parlamenti elnökök ünnepi találkozóján. A magyar országgyűlés elnöke úgy véli, Magyarország elismerése, hogy elsőként szólalhatott meg a tagországok házelnökei közül, közvetlenül Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnökének beszéde után.

Beszédében külön hangsúlyozta, hogy meg kell oldani az Európai Alkotmány kérdéset. “Tegyünk érte közösen, hogy ötven év múlva a mai fiatalok immár ősz hajjal itt ülhessenek és méltassák a 2007. évben elfogadott új szerződést” – mondta a magyar házelnök. Szili Katalin a Független Hírügynökségnek beszélt azokról a tapasztatokról is, amelyeket csütörtökön, a Firenze melleti Fiesoléban működő Európa Egyetemi Intézetben tartott az egész napos szemináriumon szerzett uniós elnöktársaival együtt.

Mint mondta, nem találkozott euroszkeptikus hangokkal, sőt, inkább az az álláspont volt a jellemző, hogy Európának nem csak új lendületet kell vennie, hanem a gazdasági és politikai együttműködést meghaladva, új missziót is be kell töltenie. “Teljes volt az egyetértés a házelnökök között abban, és elhangott a szenátusban a ceremónián is, hogy közelebb kell vinni az állampolgárokhoz az európai elveket és elképezéseket” – mondta Szili Katalin.
A házelnök kiemelt három olyan területet, amelyek meglátása szerint érdeklik az átlagembereket, és amelyekben új színt kell vinni az együtműködésbe: ezek a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés kapcsolata, a kutatásfejlesztés, valamint a szociális kérdések. Ez utóbbival kapcsolatban Szili Katalin megjegyezte: elég nagy vita alakult ki akörül, hogyan lehetne egységes uniós álláspontot képviselni, hiszen a szociális kérdések alapvetően a nemzeti feladatok közé tartoznak. Van azonban két olyan terület, ahol a házelnökök lehetségesnek tartanak egyfajta közös missziót: az egyik a minimálbérek harmonizálása, a másik a menekültek szociális bizonságának megteremtése.

Az ünnepi megemlékezés után az uniós országok országgyűlési elnökei a köztársasági palotába, a Quirináléba mentek, ahol a kulturális miniszterekkel együtt rész vettek az “Európai művészet remekművei” című kiállításon, amelyet Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök nyitott meg, és amelyhez minden uniós ország egy-egy képzőművészeti alkotással járult hozzá. Magyarországot Csontváry Magányos cédrusa képviseli, olyan “illusztris társaságban”, mint például Rodin Gondolkodója, Van Dyck Krisztus siratása című festménye, Schiele Fekvő nője, vagy Tiziano Szürke szemű férfija, amely alkotást tavaly a Budapesti Szépművészeti Múzeumban is megcsodálhatott a magyar közönség.








hirdet�s