Ahol nem lehet hátradőlni

Miskolc - Egy hétköznapi délelőtt a miskolci Nagyavason: helyszíni riportunk a hegyről.Ködben úszik a belváros, ám az Avasra felkapaszkodva süt a nap. Lombszőnyegen, csodás díszletek közepette állunk a kilátó mellett. Csak a szirénák zaja szűrődik fel a hegyre a város alól. "Dienes Zsuzsanna a legszebb szemű lány." - üzeni B.G. a Bortanya pihenőjénél a falra. Odébb elkeseredett papírlapon keresik az öt hónapos Liza kutyust. Lejjebb ereszkedünk, a Nagyavas Lajos sorra. Összepingált, romjaiban is bájos borházak. Van, amelyik eladó. Van, amelyik évek óta. Amelyik láthatóan árva, azt már itt-ott szétkapták.

"Nem itt lakom"

Néhány méter és már a Latabár soron vagyunk. Príma épület a sarkon. Ezen az úton van a jó öreg Kossuth prés is. Húúú, fellégezünk, szerencsére még van. Hirdetőtábla kürtöli világgá, de legalábbis Miskolcnak, hogy itt bizony az egyik pince borkóstolást, borvacsorát, sőt céges rendezvényeket is vállal. A Felső sor felé vesszük az irányt, és balra azonnal egy széthordott, kifosztott pincére lelünk. Most ugyan üres, de hajléktalanok tanyája lehet a hely. Még odébb csinos kis sárga épület. A portának rég nem lehet kerítése, a kis ház ablaka nyitva. Még kandalló is van benne. Kár ezért is...

"Móra Ferenc pihenőhely". Nem tudni kik szusszannak itt egyet, netán kettőt, de elfáradhattak a legutóbbi sétálók, hiszen törött borospoharak színesítik a környéket. Még mindig a Felsősor, de sehol senki, ezért lefelé, a temető felé vesszük az irányt. Egy lebontott tetejű ház mellett vezet utunk. Furcsa a kép, ahogy az ablakán át a kilátót látjuk. "Nem, nem itt lakom!" - mondja percekkel később egy ötven körüli férfi. "Egy ismerősömhöz jövök, aki beteg." Aztán kifejti, hogy semmit nem csinálnak évek óta a Nagyavason, mert rossz az út és rossz a közbiztonság. "Ha adnának is kis házat, persze." - vallja be arra a kérdésre, hogy mindezek ellenére lakna-e itt.

Kerékpárút és üdítő

Átmegyünk - ha van olyan - a világ egyik legszebb sírkertjén, a kerítésen túl a bizonytalan novemberi fényekben vakít a macskakő. "Az Avason lakom, de amikor csak tehetem mindig gyalog megyek a kilátótól a belvárosi iskolámba." - feleli érdeklődésünkre egy középiskolás srác, Orosz Alfréd. "Sötétedés után talán nem mindig vállalom be - mert apámék is paráznak emiatt - , de amúgy nem rosszabb a környék, mint mondjuk a Győri kapu, vagy akár a belváros." - mutat akaratlanul az éppen elcsilingelő villamos felé. "A kerékpárutat biztos átvezettem volna a hegyen!" - árulja el azután felvetjük: mit csinálna itt, ha tehetné? "A kis pincéknél meglehetne állni egy üdítőre, meg hasonlók. Szerintem jó hely ez!"

Visszafelé tartunk a kilátó felé. Jobbra, balra padok. Van amelyiknek a háttámlája, van amelyiknek az ülőlapja hiányzik. Olyan mint a Nagyavas: ha le is ülnél, nem lehet hátradőlni.

Közben felszáll a köd, csak a szirénák zaja hallatszik a hegytetőn.

JLI