Szikszóiak a Shakespeare-szobornál

Akt.:
Szikszóiak a Shakespeare-szobornál
Szikszóiak a Shakespeare-szobornál
Szikszó, Budapest – Hagyomány már, hogy a szikszóiak Shakespeare születésének évfordulóján részt vesznek Budapesten a Vigadó téren található Shakespeare-szobor koszororúzó ünnepségén.

Az idén a delegációt Füzesséri József polgármester vezette, és a programban pedig a Szikszói Vadméz Római Katolikus kórus adott hangversenyt Piskótiné Révész Anita karvezetésével.

A budapesti Shakespeare-szobor teljes hasonmása az ausztráliai Barrolat városában található. Éppen tíz éve az idén annak, hogy a szobrot elhelyezték a Duna korzón. Az emlékmű adakozásból készült. A szoborállítás ötletgazdája dr. Nagy Károly, Szikszó díszpolgára, a Borsod- Abaúj- Zemplén megyéből elszármazottakat tömörítő Budapesti Borsodi Kör elnöke. A létrehozásban aktívan részt vett az Ausztráliai Magyar Baráti Kör is. Most áprilisban a nagy reneszánsz író 443 születésnapját ünnepelték. A rendezvényen beszédet mondott Sárközi Mátyás, Londonban élő József Attila díjas író. A szikszóikon kívül többek között fellépett még Kónya István lantművész, valamint a budapesti gimnáziumok angol szakos diákjai.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .