Szigorúbb lesz a jogsi annak, aki szívbeteg

Akt.:
Szemvizsgálat dr. Simay Attila rendelőjében a jogosítvány meghosszabbításához
Szemvizsgálat dr. Simay Attila rendelőjében a jogosítvány meghosszabbításához - © Fotó: Bujdos Tibor
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Megváltoztak a jogosítvány megszerzésének a szabályai.

„Ismeretlen okokból áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és összeütközött a szemből szabályosan közlekedő autóval.” Egyre gyakrabban hallunk, olvasunk ilyen balesetről szóló hírt. A jogosítvány orvosi szigorításának célja épp az ilyesféle balesetek kockázatának csökkentése. Eleve vannak olyan balesetek, amelyek nehezen kivizsgálhatók, de a műszaki hiba általában 1-2 százalékukra ad magyarázatot. A balesetek többségét ugyanis az elalvás, a hirtelen rosszullétek, vagy a hirtelen halál okozza. A szigorításokkal ezeket a tragédiákat próbálják mérsékelni.

Krónikus betegek, figyelem!

Mint ismert, a nagyon súlyos cukorbetegség eddig is kizáró ok volt, ám most már bizonyos szívbetegségek és más egészségügyi problémák esetén sem automatikus a jogsi megadása vagy meghosszabbítása.

Már érvényben van az a rendelet, amely szerint nehezebben kaphatnak vezetői engedélyt a krónikus betegek. Nekik nem lesz elég a háziorvostól vagy az üzemorvostól kérni a papírt. Például a cukor-, szív-, valamint az idegrendszeri problémákkal kezelteknek, a folyamatosan gyógyszert szedőknek friss szakorvosi véleményt, labor- és egyéb diagnosztikai leleteket is be kell szerezniük – tudtuk meg.

Az új szabályok értelmében nem kaphat jogosítványt a vezető, ha van eszméletvesztéssel, rosszulléttel járó betegsége, vagy olyan kórban szenved, amely befolyásolhatja mozgásképességét. Például a súlyos szívritmuszavarban szenvedőktől biztosan megtagadható a jogosítvány.

Hetekig jogosítvány nélkül

Ezenfelül a jogszabály több tucat olyan betegséget is felsorol, amelyek megléte esetén évenkénti szakorvosi felülvizsgálatot írnak elő. A hivatásos sofőröknek nem lehet meghosszabbítani a jogosítványukat, ha például beültetett szívritmus-szabályozó, vagy bármi egyéb szívműködést segítő eszköz van a mellkasukban.

Szakértők szerint egy-egy vezetői engedély meghosszabbítása több tízezer forintba is kerülhet, sőt az is előfordulhat, ha valaki az utolsó pillanatig vár, hogy – a várólisták miatt – akár hetekre jogosítvány nélkül maradhat.

– Szaniszló Bálint –


Jogsiköltségek

Az alkalmassági vizsgálat díja

  • 50 éves korig 7200 Ft
  • 50 és 60 éves kor között 4800 Ft
  • 60 és 70 éves kor között 2500 Ft
  • a 70. év betöltése után 1700 Ft

A másodfokú vizsgálat díja

  • 40 éves korig 10 800 Ft
  • 40 és 60 éves kor között 7200 Ft
  • 60 és 70 éves kor között 4800 Ft
  • a 70. év betöltése után 3200 Ft

Az okmányirodai ügyintézéshez szükséges dokumentumok

  • személyi igazolvány vagy útlevél
  • lakcímkártya
  • a háziorvostól kapott alkalmassági vélemény
  • a jelenlegi jogosítvány

Az okmányirodai ügyintézés díja

4000 forint, illetve 1500 forint abban az esetben, ha az adott személy az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy az orvosi alkalmassági vélemény egy évnél rövidebb ideig érvényes.

A pénzt csekken lehet befizetni (az okmányirodában adják ki a csekket, amit postán be kell fizetni, majd vissza­menni), vagy az okmányirodában bankkártyával is rendezhető.

Figyeljünk a dátumra!

A vezetői engedély több dátumot is tartalmaz. Az első oldalon lévő dátum magára az okirat érvényességére vonatkozik, míg a hátsó oldalon lévő dátum(ok) az egyes kategóriák érvényességére. Az érvényesség ellenőrzésekor az összes dátumot nézzük meg, mert előfordulhat olyan, ha maga a kártya még érvényes, de az adott kategóriára vonatkozó engedély már nem.

Lejárt jogosítvány cseréjekor van lehetőség arra, hogy az új okmány elkészültéig lehessen vezetni. Ebben az esetben visszaadják a lejárt jogosítványt és adnak mellé egy igazolást, ami 2 hónapig érvényes. Amikor az új jogosítvány elkészült, az ügyintézés során megadott telefonszámra küldenek egy sms-t, hogy kész az új okmány és személyesen át lehet venni.

Ehhez külön sorszámot nem kell kérni, hanem ügyintézési időben bármikor be lehet érte menni.

Az új jogosítvány átvételekor a régit kell leadni, aláírni egy papírt és ezzel rendezve van a dolog.


Megdöbbentő! A 92 éves bácsi le akart parkolni, elképesztő, mi lett belőle...
Sajnos mostanában egyre sűrűbbek az olyan balesetek, amelyek azért történnek meg, mert a sofőr már túl idős, és egyszerűen nem úgy működnek a reflexei, mint pár évvel korábban. Az alábbi baleset azonban nem a reflexeken múlt... A lengyel úriember ugyanis egyszerűen összekeverte a pedálokat, és a ...

Egy 77 éves néni azt sem tudta, mit csinál és érthetetlen balesetet okozott...
A 77 esztendős Susan Zetland kapott néhány büntetőpontot a jogosítványára és egy 500 fontos bírságot, de köszöni szépen, a mai napig bátran vezethet. Mindezt annak ellenére, hogy elismerte, maga sem tudta, mit akart pontosan az alábbi szituációban... A sajátján kívül egy teherautót és a fedél...

Mattrészegen ült autóba a 71 éves néni, ezt rögzítette a fedélzeti kamerája
Sokan úgy vannak vele, egy kis alkohol még nem árt, tudnak ők attól vezetni. És általában ebből vannak a legnagyobb balesetek. Nos, itt most nem kevés alkoholról volt szó... A 71 esztendős Carol Rose autójában található fedélzeti kamera felvétele egy pillanat alatt bejárta az internetet. Az angol...

Meg akart halni? A bácsi a forgalom közepébe hajtott a Fiat Seicentóval!
Teljesen érthetetlen balesetet rögzített egy lengyel autós fedélzeti kamerája. Egy idős úr az apró Fiat Seicentójával gondolkodás nélkül a forgalom kellős közepébe hajtott, ezzel óriási balesetet okozva. A lengyel oldalakon már úgy jelent meg, könnyen lehet, hogy így akart véget vetni az életének...