Sziget – Több mint kétszáz fesztiválozót láttak el a Honvédkórházban

Sziget fesztivál
Sziget fesztivál
Budapest – Több mint kétszáz, a világ számos országából érkező fesztiválozót szállítottak be és láttak el a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházban a Sziget Fesztivál alatt – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben ismertették: a fesztivál helyszíne, a Hajógyári-sziget a Honvédkórház sürgősségi ellátotti területéhez tartozik, így a helyben el nem látható sérülteket és betegeket a kórházba viszik.
A legtöbb sérülés oka zúzódás vagy végtagtörés volt, de előfordultak allergiás esetek, illetve többeknek amiatt volt szükségük orvosi segítségre, mert otthon felejtették rendszeresen szedett gyógyszereiket – olvasható a közleményben. Az idén a fesztiválról érkezett 212 beteg több mint 90 százalékát az ellátás és néhány órás megfigyelés után el lehetett engedni. A legsúlyosabb eset egy idegsebészeti ellátásra szoruló beteg volt, továbbá, idén is sok ittas, valamint kábítószer hatása alatt álló embert láttak el. Érdekességként megemlítették, hogy a legfiatalabb, kórházba került fesztiválozó 16 éves volt, a legidősebb 50.

Kitértek arra is, hogy a beérkező sérültek csupán ötöde volt magyar. Európából a többi között briteket, hollandokat, németeket és franciákat láttak el, de távolabbi országokból – így Argentínából, Kambodzsából és Új-Zélandról – érkező fesztiválozó is került a kórházba.

Jelezték: a felkészülést az elmúlt évek tapasztalatai segítették, azonban így is jelentős többletfeladatot rótt a rendezvény egy hete a dolgozókra, ugyanis annyi beteget láttak el, mintha kilenc nappal többet dolgoztak volna.

-MTI-