Sziget, szabadság, szeretem

Sziget, szabadság, szeretem
Idén augusztus 10-17. között ez lesz immár a 23. alkalom, hogy elvonulhatunk egy hétre, egy ideiglenes „Csodaországba”, ahol igazán színes a kulturális forgatag, ahol nagy barátságok kötődnek és nagy szerelmek szövődnek, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj. Augusztusban ismét megnyitja kapuit a Sziget “Fesztiválköztársaság”.

Idén immár másodszor is a kontinens legjobb fesztiváljává választották a budapesti egy hét együttlétet, a szervezők mégsem ülnek a babérjaikon, hanem folyamatosan változik, fejlődik, épül és szépül a “Szabadság Szigete”. „Már a Sziget alapításánál elhatároztuk, hogy a saját utunkat járjuk, nem akarunk más fesztiválokat utánozni” – emlékszik vissza Gerendai az ősidőkre. „Egyedi fesztivált akartunk, egyedi hangulattal, ami be is érett, hisz mára egyedülálló módon, immár másodszor, Európa legjobbjának választottak minket, miközben a sztárok mennyiségében vagy a költségvetési lehetőségeink kapcsán koránt sem tudjuk lekörözni a versenytársainkat” – tette hozzá.

Amellett, hogy már hosszú évek óta a Sziget Magyarország első számú turisztikai attrakciója, a rendezvény tavaly minden eddigi látogatói csúcsot megdöntött, ami azt jelenti, hogy átszakította a 400 ezres gátat és szemmel láthatóan nőtt a közönsége a magyarok részéről is. Ennek ellenére a szervezők nem pihentek meg, a 2015-ös Sziget sok újdonságot és változást hoz idén is. Színesedik a látványvilág, új programhelyszínek jelennek meg, régiek cserélnek helyet, a szolgáltatások szaporodnak…

„A hasonló műfaji „ernyő” alá sorolható programhelyszínek idén ún. műfaji zónákba tömörülnek” – meséli Kardos József programigazgató. Erősödik a „KultúrZóna”, benne a Fidelio Színpad, ami az opera, a komolyzene és a jazz otthona lesz, de itt található meg a színház- és táncsátor, a vándor vurstli és több kis utcaszínház is. Továbbra is itt kap helyet a Hungarikum Falu és a táncházak, valamint ide költözik a Múzeumi Negyed is. Kialakul egy „kreatív zóna”, ahol a tudomány és kreativitás kerül fókuszba. Ebbe a körbe tartozik a logikai sátor, a sakkszövetség sátra, a startup vállalkozások bemutatkozásának helyszíne, az új TED talk helyszín, a különböző elektronikus játékok sátrai. Idén újdonsült helyszín a Design Zóna ahol a Design Terminál lesz a házigazda, formatervezéstől a 3D nyomatásig izgalmas workshopok, designerek, divatbemutatók várják az érdeklődőket, de ide költöznek a legismertebb design-piac, a WAMP árusai is. Az „ArtZone” a képző és iparművészetet tömöríti. Galériák, képzőművészek bemutatkozása és workshopjai, a Medence Csoport Hangkeltő és Hangszercséplő Műhelye, a Mozgó Képtár alkotói és az Agora tartozik majd ide többek között. A Sport Zóna idén is számtalan sportág kipróbálására, vagy a profibbaknak, akár mini bajnokságokban való részvételre ad lehetőséget. És kimondatlanul, de lesz egy „Elektronikus Zóna” a Sziget északi részében, ahol az elektronikus tánczene műfaja sűrűsödik a Colosseum és az idén újra helyet kapó Telekom Aréna főszereplésével. Lesznek helycserés támadások is: a Világzene kibővült helyszínnel és színesebb programmal a korábbi cirkusz helyszínre kerül, a cirkusz pedig elvándorol a tavalyi Múzeumi Negyed helyére. Az Afro-Latin helyszín a világzenével tart és átköltözik az új Világzenei Rét végébe. A Sziget egyik kedvelt helyszíne, a Sziget Beach is színesedik, ide kerül a Cökxpôn Chill Garden, tökéletesen kiegészítve az ott megszokott hangulatot, éjjel s nappal. Elköltözik a Magic Mirror is a Luminárium tavalyi helyére, míg a Luminárium a Cökxpôn eddigi helyére megy át. Az A38 sátra még hatalmasabbra nő, ezért a nagyszínpad is picit előrébb költözik, így viszont átalakul a megszokott nézőtér, aminek ezáltal a befogadóképessége is megnő.

Szaporodnak és fejlődnek a szolgáltatások is. A tervek szerint optimalizálják a tömegközlekedést, a BKV például nyitott arra, hogy a buszjáratok akár a hajógyári terület belsejébe, egészen a fesztivál területének kezdőpontjáig behozzák majd a különjáratokkal érkező utasokat, mindemellett bővíteni igyekeznek a hajójáratok kapacitásait is. Nagyobb lesz a parkoló kapacitás is. A Hajógyári-szigeten tavaly kialakított parkolóterület idén már több autó parkolását tudja biztosítani. Kialakítanak egy motorparkolót is, hogy a kétkerekű járművel érkezők a fesztivál területén kívül is biztonságban tudják hagyni vasparipáikat. Megújul a Sziget irányítótábla rendszere, így könnyebb lesz tájékozódni a fesztivál területén. Bővül az infrastruktúra is, mind a zuhanyzók, mind a WC-k és a szemetesek száma nagyobb lesz, valamint a közvilágítás is tovább fejlődik, de nagyot javul a WIFI ellátottság is. Egy jelentős kertészeti területrendezés eredményeképp, az Óbudai sziget közterületein – a szervezők megbízásából – javították a terület csapadék elvezetését, és a kemping területeknek helyt adó erdős részek állapotfelmérése és veszélymentesítése is megtörtént. Változatosabbak lesznek és bővülnek a szigeti szállások is. Idén már előre telepített sátrakat lehet bérelni: akinek nincs baja magával a sátrazással, viszont annak felállításával és becipelésével nem szeretne foglalkozni, azoknak ajánlják az előre felállított sátrakat. A szálláskínálat sokszínűségét jellemzi a különböző komfortfokozatú és kínálatú kempingek sora, a VIP kempingtől a Családi kempingen át a kényelmes hotelszobákat idéző Flexhotelig vagy a helyszűkét praktikusan kihasználó Kapszula Hotelig.

A vendéglátás sokszínűsége szintén kiemeli a Szigetet a nemzetközi piacon. Idén is ott lesznek a nemzetközi konyhák, olasz, francia, görög, indiai, kínai, erdélyi, szerb, arab fogásokkal és még számos nemzet ételeivel. A Szigeten is felvonul a vendéglátás egy új irányzata, a “gördülő egységekből árusító” Food Truck őrület, ahol a mozgó vendéglátókban szinte minden kapható majd: mexikói, rántott sajt kavalkád, philadelphiai szendvics, debreceni házikolbászozó, sült batáta, magyar háztáji termékkülönlegességek, gnocchi, piadina, “thai box” – a thai ételek kavalkádja, autentikus barbecue ételek, fish and chips… És persze a szokásos fesztivál ételek is ott sorakoznak: lesz pizza, hamburger, hot dog, lángos, churros, lepény, sült kolbász, csülök, gyros és döner, gofri variációk, óriáspalacsinta, plejskavica, minden mi szemnek és szájnak ingere.

“Meggyőződésem, hogy a sokszínű programok és szolgáltatások, na meg a helyszín egyedisége mellett a Sziget színes látványvilága, a változatos térszobrok és installációk, olyan küllemet kölcsönöznek a rendezvénynek, amivel beteljesedik az az érzés, hogy a Sziget nem csak egy a rengeteg jó fesztivál közül, hanem ez valóban a Szabadság Szigete. A Sziget Fesztiválköztársaság, olyan élményt nyújt, ami sehol máshol nem megtalálható. Ezen jellemzők összessége miatt lett a Sziget közkedvelt annyira, hogy kétszeresen is a legjobbá válhatott szerte Európában” – mondja Gerendai. A látnivalókat is tovább fejlesztik idén: a korábbi látványos térelemek, szobrok mellé pályázat útján alkotói csoportok, művészek, művészeti iskolások terveinek tucatjai épülnek majd fel, díszítve a Sziget tereit.


Sziget Fesztivál 2015 programok

Zenei programok

Nagyszínpad

Robbie Williams szuperkoncert várja a nagyérdeműt a -1. napon idén a Sziget Nagyszínpadán, őt két magyar csapat vezeti majd fel: egyrészt a Nagy-Szín-Pad győztese, majd a Sziget idei himnuszát jegyző Irie Maffia. A Nulladik Napon indít a dancehall elemekkel felturbózott roots-reggae zenéjével a Gentleman & the Evolution, majd színre lép a Quimby és este jön a legnagyobb fesztiválok kedvencének számító Florence and the Machine. A többi napokon is mindenki talál majd magának kedvére valót: lesz a Magyarországon is egyre komolyabb-figyelemreméltóbb népszerűségnek örvendő Alt J vagy napjaink egyik legnagyobb popsztárjának számító Ellie Goulding koncert. Fellép generációjának legmenőbb electro house előadója, Avicii és az End Showt a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-je, Martin Garrix prezentálja majd. Érkezik a többszörösen “legjobb koncertzenekarnak” választott Kasabian, minden idők egyik legsikeresebb újhullámos metál együttese, a Limp Bizkit, az idén 10 éves Hollywood Undead is, de lesz a hazájuk legerősebb koncertzenekarai között jegyzett Foals, az indie-electro díva-hercegnő Marina and the Diamonds, a világ talán legismertebb és legszínesebb cigányzenét játszó etno-punk együttese, a Gogol Bordello, a londoni indie-alternatív színtér egyik legszimpatikusabb szereplője, a The Maccabees és a masszív elektronikus zenei apparátussal megbikázott, feszes-pörgős rockban utazó Awolnation buli is. A sorban pedig ott van az egyéb színpadokat már rég “kinőtt” Punnany Massif.

MasterCard Világzenei Színpad

A világ számos pontjáról érkező, a felhőtlen szórakozást garantáló tánczenét részesíti előnyben idén is a Sziget MasterCard Világzenei Színpada, melynek középpontjában most a cigányzene áll. A VIP: Gipsy felkiáltással az idei programban minden napra jut roma muzsika, a világ minden részéről; Indiától (Dhoad Gypsies from Rajastan) Romániáig (Taraf de Haïdouks), Szerbiától (Goran Bregovic, Boban i Marko Markovic Orkestar) Egyiptomig (The Egyptian Project), nem feledkezve meg a hazai roma színtérről sem (Romengo, Parno Graszt).

Mellettük jelen lesznek a világzene klasszikusai, és napjaink szenzációi. Így például a portugál fado-csillag Mariza, a német rezes LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer együttes, a She’Koyokh, mauritániai afro-rockjával Noura Mint Seymali, a finn-benini afrobeatet játszó Helsinki-Cotonou Ensemble, a görög rembetikát hip-hoppal ötvöző Imam Baildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci & Aretuska Allstars, a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka Orkestar, a francia-algériai HK & Les Saltimbanks, az ukrán „etnokáosz”-ban utazó DakhaBrakha, lehengerlő latin popzenéjével a Che Sudaka és a La Chiva Gantiva, a pizzica-reneszánsz legnagyobb hatású együttese, a Canzoniere Grecanico Salentino– hazánkból pedig a PASO, a Ladánybene 27, Szalonna és bandája, a Besh o droM, valamint a jellegzetes délszláv muzsikájával az utóbbi években nemzetközi szenzációt keltett Söndörgő. A diszkópultban pedig minden hajnalban: Gypsy Sound System, DJ Borzin, DJ Luca Vaga, DJ Lord Sassafras és DJ Tagada.

A38 Színpad

99%-os már az A38 programja. A fellépők ABC sorrendben: Babylon Circus, Beatsteaks, Cro, Dotan, Dropkick Murphys, Ella Eyre, Enter Shikari, Fauve, Foxes, Future Islands, Gaslight Anthem, Gramatik, Halestorm, Hospitality pres.: High Contrast, Camo& Krooked, Infected Mushrooms, Interpol, Jamie Woon, Jett Rebel, José Gonzalez, Jungle, Kadebostany, Kensington, Knife Party, Kraftklub, Milky Chance, MØ, Nero, Paloma Faith, Passenger, SBTRKT, Selah, Sue, Sigma live, Soja, The Subways, The Ting Tings, Tyler the Creator, Typhoon, William Fitzsimmons, Yellow Claw.

Telekom Aréna

Az elektronikus tánczene epicentrumába is érkeznek sorra a nevek, eddig, ami biztos: Jaguar Skills, Julian Jordan, W&W, Stadium X, Sidney Samson, Blasterjaxx, Lucas and Steve, Bassjackers, Alesso, Nervo, Sander Van Doorn.

Colosseum

Az egyedi felépítésű partihelyszín is már szaporázza a neveket. Itt: Apollonia, Hernan Cattaneo, Laura Jones, Gui Boratto, Michael Mayer, My Favorite Robot, Marcell Dettmann, Dixon, Function, Ellen Alien, Vitalic live, Damian Lazarus, de még nem teljes a sor.

British Knights Európa Színpad

Az elmúlt év sikere után, a Szigeten idén is megtalálható lesz az Európa Színpad, melynek programja egyrészt a fesztivál külföldi promoterei által ajánlott zenekarokból, másrészt a Sziget szervezők kutatómunkájának eredményéből áll össze. Itt olyan fellépőkkel találkozhatunk elsősorban, akik hazájukban már komoly ismertségre tettek szert, de nemzetközi szinten talán még nem annyira váltak ismertté. Az Európa Színpad számukra ad komolyabb lehetőséget a bemutatkozásra. Jön a német L’aupaire, a holland Splendid, az Izraelből érkező TheAngelcy, utánozhatatlan stílusával érkezik a spanyol Delafé y Las Flores Azules, itt lesz az ukrán Haydamaky, az olasz Après la Classe és az osztrák MÖWE duó is, valamint több kelet-európai, cseh, szlovák, orosz, örmény, francia, finn nemzetiségű zenekar is.

Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpad

A hazai zenei élvonal sorakozik fel a „magyar zene színpadán”. Itt lépnek majd fel a Nagy-Szín-Pad! Tehetségmutató verseny 2015-ös jelöltjei is, köztük a Babel, a Headbengs, a The Biebers, a The Middlemist Red, a Soerii&Poolek, az Ocho Macho, a Margaret Island, a Kelemen Kabátban, a Honeybeast. Az induló napon, a Nagy-Szín-Pad!-os fellépők mellett ott lesz még a Supernem, PéterfyBori& Love Band és a Cloud 9+. A Robbie Williams koncert után pedig fergeteges after party várja a közönséget DJ Radnai celebrálásában. A keddi felhozatalban ott a ZUP, a Kistehén, a The Carbonfools és a Subscribe is. Szerdán a The Immigrants-szelkezd a VOLT színpad, de lesz aznap két Nagy-Szín-Pad!-os is, illetve a Halott Pénzés a Kiscsillag is. Másnap érkezik a Hangerilla, az Akkezdet Phiai, a Magashegyi Undergroundés a Welhello is. A hétvégi napokon jönnek az alábbiak: a Tudósok a Bin-Jip Erik Truffaz vendégeskedésével, Fábián Juli & Zoohacker, a Vad Fruttik, az Ozone Mama, Szabó Balázs Bandája, a Hiperkarma, Nyers, a 30Y és az Intim Torna Illegál. Este 23 óra után csendesebb akusztik koncertek következnek minden nap: Palya Bea, a Budapest Bár, valamint a Hősök, a Mary Popkids és az Ivan and the Parazol ad akusztik koncertet. Vasárnap a fellépők sorát a hagyományokhoz híven az (M.P. Sziámi, Kirschner)… and Friends adja, illetve minden nap hajnalba folyó party szórakoztatja a nagyérdeműt.

Blues-, Ír Színpad

A Sziget Blues-Ír színpadának ez évi programja egy különlegesen üdítő koktél, amiben a tradicionális ízektől a beatig rengeteg árnyalat, stílus keveredik és mindez egy sodró dinamikus hangulatú hetet ígér a látogatók számára.
Érkezik a külföldi fesztiválokon nagy sikerrel debütált francia SCARECROW The Blues HipHop nevű együttes, egy új zenei irányzat képviselői. Itt lesz a hazai rockabilly királyai, a Mystery Gang, mely biztos forgószelet jelent a színpadon. „Sir”Oliver Mally több évnyi kemény gyakorlás után fejlesztette ki saját stílusát, ami megkülönböztette a többi gitárostól – most meghallgathatjuk. Dorrey Lin Lyles, amerikai gospel-, soul-, blues- és jazz énekesnő és zenekara a Johnny Shepherd Band (SK + HU) magával ragadó, szexi és bódító estet varázsol a közönség számára. Erik Ankoné & The Gone Wrong Kings (Nl) Hollandiából egyesíti a blues gyönyörű egyszerűségét a folk élénk történetmesélésével. A Csík, a Kiscsillag és a Rackajam zenekarok tagjaiból alakult Második Műszak szabadidőzenekar rockabilly és rhythm and blues stílusú saját dalokkal és klasszikusokkal szórakoztatja a közönséget. A Firkin is belecsap a húrokba, s kipattan a kelta buli hangulat szikrája. Markáns, felismerhető tónusú, modern és rockos, egyben jazzes előadásmód és hangzásvilág jellemzi az Eclectica játékát.

YouTube presents: Budapest Park Tribute Színpad

Európa legnagyobb szabadtéri szórakozó helye, a Budapest Park Európa legjobb nagyfesztiválján a világ legnagyobb csapatainak tribute bandáinak ad helyet. Fellép a tavalyi nagy sikerre tekintettel újra a Rage Against the Machine Tribute by Subscribe, a Hollywood Rose – Guns N’ Roses Tribute Band, a Piknik Park – Linkin Park Tribute Band, a Stoned – The Rolling Stones Tribute Band, a Good Time Boys – Red Hot Chili Peppers Tribute Band és az AB/CD, azaz az AC/DC tribute csapata.

Új zenekarok is érkeznek – a teljesség igénye nélkül – The Blackbirds – The Beatles Tribute, az Arctic Monkeys Tribute by Confuse a Koala, a Forever Sting Band, az Inka-H – U2 TributeBand. Különlegesség, hogy a Ladánybene 27 meglepetés vendégművészekkel adja elő Marley 70 című produkcióját, mely emléket állít minden idők legismertebb reggae zenészének, Bob Marley-nak, aki idén lenne 70 éves.

Afro-Latin-Reggae Village

Az idei évben új helyszínen, megújult köntösben találkozhatunk az Afro-Latin-Reggae programhelyszínnel, melynek filozófiája azonban változatlan: minél több napsütést és színt csempészni a fesztiválforgatagba, sok-sok autentikus elemmel, az ember eredeti természetközeliségének hangsúlyozásával.

A programok a már megszokott és jól bevált módon délben elindulnak tánc- és dobtanításokkal, óránként változó műfajban, autentikus tánctanárokkal. Lesz djembe dobtanítás a Guineából érkező IbroFall segítségével, Afro-Caribbean Dance Workshop – Black Feeling/Paolo Jesus (Angola), capoeira workshop, afrikai tánc- és dobworkshop Abdoul Camara-val, a Szenegáli Nemzeti “Sorano” Táncszínház vezető koreográfusával. Az Irány Afrika! interaktív kulturális info ponton pedig a fesztivállátogatók gyakorolhatják az ékszerkészítést, a törzsi arc- és testfestést, és tájékozódhatnak az afrikai utazásokról.

Délután minden nap Rezidens Napfény elnevezésű programsávunkban melegíthetünk az estére, DJ Azou (Szenegál) segítségével.

A Világzenei Színpad koncertjei után jön a Spirit of Africa, Abdoul Camara afrikai dobra koreografált esti autentikus táncshow-ja, minden nap más-más elemekkel. Ezt követi a Late Night in Africa.

Ebben a programsávban DJ-k és Sound Systemek hozzák el a manapság Afrikában és a Karib-szigetvilágban legtöbbet hallgatott zenéket. Jön az Airtist (Ausztrália) – organikus trance – doromb, didzseridu, szájdob, a Red Red (Ghana-H) – afrikai ihletésű techno, trap és hip-hop formáció, a Riddim Colony Soundsystem (H) – Reggae Danchall Party, a Love Alliance (H) – Roots Reggae és minden más, valamint a Goatmét Soundsystem (H) – „Kecskemét jamaikaiul”.:)

TDK Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden

A Cökxpôn Chill Garden egy külön elvarázsolt sziget a Sziget Fesztiválon belül, ahol színes, óriás textil dekorációk árnyéka, puha szőnyeg és kígyópárnák, mesélős fények, mámoros illatok, és non stop pszichedelikus-, ill. ambient látványvilág és zene fogadja az odalátogatókat. A vendégek kötetlenül lazulhatnak, beszélgethetnek, chai teát (indiai fűszeres, tejes, házilag főzött tea) szürcsölgetve a párnán ücsörögve, de táncolhatnak is a színpadon fellépő elektronikus zenekar koncertjére csápolva, vagy akár komolyabban is meditálhatnak a jóga foglalkozáson. Lehet itt még táncot tanulni bollywood vagy hastánc alapon, kézműveskedni vagy energetikai kezelést (pránanadi) kapni felüdítve megfáradt lelkünket és testünket – csak kiragadva néhányat a workshop foglalkozások közül. A zene a lényeg természetesen, éjjel-nappal különböző stílusú magyar és külföldi DJ-k, live actek, koncertek és tánc előadások a chill jegyében, melyeket éjjel szélesvásznú vetítések és tűzzsonglőrök kísérnek. Ha a zene és a látvány nem hatott volna eléggé, akkor idén biztosan Alíz Csodaországában érezheti magát mindenki, hisz a Szigeten 15. éve jelen lévő Cökxpôn, idén a 2 éve „Beach” néven működő helyszínre költözik, mely folyóparti hangulatával tökéletes aláfestést nyújt a chill-ezős hangulathoz éjjel és nappal…

Nem zenei programok

KultúrZóna

Színház- és Táncsátor

Az idei évben a színházi és tánc előadások újra saját helyszínen jelennek meg a Szigeten. Naponta két előadás várja a közönséget a sátorban, a sátor előtti területen délelőtt jógázhatnak a szigetlakók, délután pedig rövidebb táncos és színházi performanszok szórakoztatják a közönséget. A sátor programjába elsősorban a kortárstánc területén alkotó társulatok és koreográfusok érkeznek. Japántól Kubáig láthat majd a közönség produkciókat, így például látható lesz a világhírű táncos-koreográfus Hiroaki Umeda, a japán avantgárd mozgalom egyik legjelentősebb képviselője, aki az Adapting for Distortioncímű videóinstallációval kísért szólójával a vizuális élmény egy eddig nem látott szintjét prezentálja, a kubai Danz Abierta a MalSon című darabjával kalauzolja el közönségét Kuba varászlatos világába, valamint a DOT504 társulat Csehországból, akik a Collective Loss of Memory-val olyan aktuális kérdéseket járnak körbe, amelyeket a néző talán önmagában sem merne átgondolni. Pénteken, az arab-izraeli táncest keretében fellép a Franciaországból hazánkba látogató Compagnie MimH, akik előadásaikban általában a művészet és a magánélet egymásra gyakorolt hatását boncolgatják, nem lesz ez másként a Szigeten bemutatásra kerülő Hachia-ban sem, melynek a marokkói Hamid El Kabouss a koreográfusa, illetve az izraeli IdanSharabi & Dancers, akik előadásaikkal a világ szinte minden pontján megfordultak már, mindenhol osztatlan sikert aratva, Ours nevű darabjukban pedig az otthon fogalmát járják körbe nézőik segítségével. A spanyolországi Zen del Sur társulat élőzenén, akrobatikán és kortárs táncon alapuló Heian című előadásukat hozza el a Szigetre, amely garantáltan komoly hatással lesz mindazokra, akik megtekintik ezt az érzelmekkel teli produkciót. Magyarországról többek között az idei Sziget vendége a Frenák Pál Társulat a Fiúk című előadással, a Duda Éva Társulat Flashback című, a balett és a kortárstánc határait feszegető produkciójával, a Budapest Tánciskola a néptánc és kortárstánc műfajait ötvöző három rövid koreográfiájával. A belga Ultima Vez társulat magyar tagja, Mészáros Máté saját koreográfiáját mutatja be, amely egyenesen Európa egyik legnevesebb kortárstánc fesztiváljáról, a bécsi székhelyű ImpulzTanz-ról érkezik a Szigetre. Réti Anna és az izraeli Ido Batash Ego Trip című koreográfiája 2015-ben a Trafó és a MU Színház által alapított Lábán-díj egyik idei jelöltje. Délután, a szabadtéri színpadon fiatal alkotóknak adunk megmutatkozási lehetőséget, valamint a STEREO Akt Társulat, az őszi Trafó-beli premiert megelőzően a Hallgatunk! című interaktív színházi projektje is látható lesz.

Fidelio Klasszikus- és Jazz Színpad

Ez a helyszín a Komolyzene, Opera, Jazz „központja, az alábbi produkciókkal:
CrossOper – Az elmúlt két évben kirobbanó sikert arató csapat nagy fába vágta a fejszéjét: operát írtak! Kihasználva az Operaház 2015-2016-os évadjának vezérfonalát, Shakespeare stílusában készítettek librettót. Az áriákat, duetteket, együtteseket angol, magyar és olasz nyelvű recitativók kötik össze. Természetesen nem hiányozhat a produkcióból a közönség interaktív szerepeltetése, így a művészekre a megírt anyagon kívül komoly improvizációs szerep is hárul.
Opera Sitcom – Az Armel Operafesztivál és a Zeneakadémia közös produkciójában független jelenetek állnak össze egyetlen sorozatepizóddá, fiatal operaénekesek tolmácsolásában, eredeti zenével és a legkevésbé sem megszokott szövegekkel. A napról-napra bemutatott epizódok összefüggenek, de külön-külön is élvezhetők.
Conductme! – A flashmobból ötletet merítő program során az elszánt jelentkezők – sok jelentkező esetén a szerencsés kiválasztottak – rövid, pár perces karmesteri gyorstalpalót követően lehetőséget kapnak ismert operadallamok vezénylésére.
AstorPiazzola: Maria de Buenos Aires – Piazzola egyetlen operája a 60-as években íródott és szokatlan témaválasztással magára haragította nemcsak a kritikusokat hanem magát a katolikus egyházat is. A saját korában botránydarabként elhíresült, forró, szenvedélyes tangódallamokkal átszőtt darab főhősnője Maria, a nagyvárosi utcalány, aki – bár a kiszolgáltatottság nyomorában tengődik nap mint nap – mégis képes megőrizni belső tisztaságát és ártatlan naivitását.
Eötvös Péter: Triangel – A magyar származású kortárs komponista-sztár ütős-szólós minidarabja különleges ritkaság, olyan interaktív improvizáció, mely lehetőséget nyújt a közönség bekapcsolódására is.
Virtuózok! – A népszerű komolyzenei televíziós vetélkedő tévénézők százezreivel szerettette meg azokat a fiatal muzsikus tehetségeket, akik közül öten most egy könnyűzenei fesztivál rendhagyó közegében is megmutatják, hogy csodagyerekek igenis voltak, vannak – és velünk lesznek a Szigeten is!
Jazz a lelke mindennek – A hazai jazz-szcéna jól ismert – például Harcsa Veronika – és hamarosan ismertté váló előadói, megfűszerezve néhány import érdekességgel, minden nap 11 órától. Nem csak ínyenceknek.
A kivételes hegedűs, Abraham Brody (UK) két koncertet is ad: az egyiken Szlama László kobozjátékossal improvizálnak magyar népi dallamokra, a másikon harmonikával és nagybőgővel trióban játszik klasszikus feldolgozásokat.
Az élő koncertek végeztével a korábbi évekből ismert Kis éji zene várja a pörgésben megfáradt, relaxálni vágyó szigetlakókat, 300 éve legandalítóbb muzsikáival.

Vándor Vurstli

Pazar és utánozhatatlan varázsát hozza el idén újra a Szigetre a vásári mutatványok és szemfényvesztések utazó parádéja: a Vándor Vurstli. A helyszín különféle ámulatba ejtő csodákkal várja délutántól késő estig a kedves vendégeit. A platánfák árnyékába a múlt század fordulójának békés idillje költözik.
Vasárnapi korzó lesz itt minden délután. Lesz ponyvamozi a némafilm világának hajdani és mai utánozhatatlan csillagaival, vágyterminátor, jósda, szemfényvesztés a bűvészeknél és szemfénycsinálás a szerelemirodában. A jelen lévő úri közönség szórakoztatására felsorakozik számos célba dobó, lövő és találó játékszerkezet, amik együttesen oly szórakoztatónak hatnak majd a közérzetre, melyet múlhatatlanul érdemes lesz megpróbálni. A türelmetlenül várt kapunyitásig fanfár zene és egynémely mutatványok elővezetése csendesíti az izgatott nagyérdeműt!

A kisebb utcaszínházi programok közül néhány:

  • Always Drinking Marching Band (Es) – Közkívántra újra a Sziget utcáin menetel délutánonként a spanyol fiúkból álló fekete-sárga, fergeteges fanfár zenekar. Aki már látta úgyis keresni fogja újra Őket, illetve találkozhat még velük az Európa Színpad utolsó napjának záró programjaként is.
  • Teatr Gry i Ludzie (Pl) – Lengyel barátaink hórihorgas lábakon járják be a domb környékét délutánonként és hosszú lépteiket megnyújtva szaladják körbe a Szigetet. Ha kell, bárhol láthatja őket az, aki nem lógatja naphosszat az orrát.
  • Basura Belleza (Arg) – A Basura Belleza egy marionett báb, amely bábjátékkal, zsonglőrködéssel és sok-sok humorral kel életre, nem kihagyva a közönség aktív közreműködését sem. A színész az egyszerűség gyönyörűségét hangsúlyozza, nézői érzéseit pedig bábjai és bohócai költői nyelvén keresztül irányítja. Minden egyes előadás különbözik az előtte lévőtől és mindegyikben van valami különleges. Az előadás teljes egészében Federico Galván argentin művész munkája.
  • Circumloqui (F) – A Cirqumloqui előadása a Sziget bármelyik pontján előfordulhat, színpadukat ugyanis egy motoros triciklire építették fel. Egy zenész és egy bohóc olyan mutatványokat fog bemutatni, mint a varázsló, a kötéltáncos, az erő-ember, az állatszelidítő és természetesen a hihetetlen repülő golyóbaba, az egyetlen, aki képes több mint ötven métert repülni. Utazó bábjáték, ami a humor, az otthoni barkácsolás és az élőzene egyesülése során jött létre.
  • Sienta la Cabeza (Es) – A Barcelonából érkező katalán társulat egy különc és színpompás szalont állít színpadra, ahol a kreativitás és a vizuális fantázia nem ismer határokat. Két hajszobrász és egy DJ, akik a hétköznapi dolgokat eredetivé változtatják, a közönség bátor tagjai pedig egy csodálatos hajszoborral távozhatnak az előadásról.
  • Dario Rossi (I) – Dario egy Rómában élő zenész és utcai dobos. Előadásai Olaszország egész területén megtekinthetők, de felbukkant már szinte mindenhol a világon, 2015-ben pedig a Sziget fesztiválon is megtekinthető lesz fergeteges dobos produkciója.
  • Tutatis (Es) – A Tutatis egy 26 éves művészeti tapasztalattal rendelkező társulat, akik műsoraikkal rendezvényeken, színházakban lépnek fel, ezen kívül utcaszínházi produkciókat és koncerteket is létrehoznak. A Szigetre hozott Los Caballos de Menorca egy eredeti és utánozhatatlan utcaszínházi előadás. A show az utcai szórakoztatás és a katalán nemzeti ünneplés groteszk és művészi ötvözéséből áll össze.

Ji Csing Labirintus

A labirintus programja a Szigeten 2015-ben átalakul. 12 év után a Tarot kártyát felváltja benne a Ji Csing ősi kínai javaskönyv használata. Mivel a labirintus építmény nyolcszögletű, formája jól illik ehhez a hagyományhoz, nem beszélve magáról a bambuszvázról, mely szintén a keleti kultúrát idézi. A szereplők a Pa Kuát, azaz a Ji Csing alapját képező (pá=nyolc, kua=ősjel) nyolc ősjelet, vagyis trigrammot személyesítik meg benne: Az Alkotó, A Befogadó, A Gerjesztő, A Szél, A Víz, A Tűz, A Hegy, A Tó. A Ji Csing, azaz a Változások Könyve – a kínaiak bibliája – 64 hatvonalas ősjelet tartalmaz, melyek mindegyike két trigrammból épül fel. A látogató a bejáratnál érmék segítségével kidobja magának az életére éppen jellemző változásban lévő – ritka esetben nem változó – hatvonalas ősjelet, melyet a labirintusban tett zarándoklat során azoknak a labirintuslakó szereplők segítségével fog tudni megfejteni, akiknek a trigrammja az általa kidobott ősjelben szerepel. A találkozások nem csak személyes találkozásból állnak, hanem a szereplők különböző feladatokkal segítik a látogató felismeréseit. A látogató jegyzetfüzetet kap ahhoz, hogy a kapott tanácsokat és felismeréseket később is pontosan fel tudja idézni.

Múzeumi Negyed

A Múzeumi Negyed már nyolcadik éve sikeresen van jelen a Szigeten, a KultúrZóna területén. A legnagyobb és legérdekesebb múzeumok interaktív bemutatkozásának helyszíne, egy kulturális és művészeti találkozóhely. A múzeumok sokszínű kihelyezett programokkal és kedvezményekkel várják a szigetlakókat, jelen van a velünk élő történelem is, szórakoztató történelemként, nemcsak kiállítások, hanem rengeteg interaktív játék, kvíz vagy harcászati bemutató formájában. Készíthetünk saját plakátot, ékszert újrahasznosított anyagokból különféle technikákkal a műhelyfoglalkozásokon, sablon segítségével pólónkat is megújíthatjuk; az alkotásokat pedig haza lehet vinni végül.

A Múzeumi Negyed közreműködő intézményei az idei évben:
Aquincumi Múzeum, HM – Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Iparművészeti Múzeum, kArton karikatúra és képregény múzeum, Kresz Géza Mentőmúzeum – Országos Mentőszolgálat, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Nagytétényi Kastélymúzeum, PAM Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Győr, Skanzen Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szentendre, Szépművészeti Múzeum és társintézményei: Magyar Nemzeti Galéria, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és Vasarely Múzeum, Városi Régészeti Múzeum és Árpád-kori Régészeti Park, Budaörs

Hungarikum falu

A Hungarikum falu idén újra a Szigetre varázsolja a magyar vidéket, hogy a fesztiválra érkező külföldieknek ízelítőül szolgálhassunk a magyar hagyományból, virtusból, ételből és italból. Az idei év témája a „cifra”, a magyar népművészet minden területének páratlan motívumkincse, gazdag díszítő formavilága és játékos kedve. A témát bejárva tanulhatnak délutánonként az érdeklődők pingálást, hímzést, vagy akár tánclépéseket. Esténként a táncházban ki-ki úgy cifrázza ahogy délután tanulta. A talpalávalót a Zagyva banda, a Bazseva, a Somos Zenekar és Szalonna bandája húzza majd, a Hungarikum falunak helyet adó különleges, fából ácsolt, sokszögletű csűrben.
Az idei év újdonsága, hogy a Hungarikum faluba a határon túlról, Erdélyből is érkeznek hagyományőrző táncosok.

Cirque du Sziget

A Cirque du Sziget óriási siker és az évek alatt a fesztivál kötelező programjává vált. Ugyanis a Sziget sokkal több, mint egy egyszerű zenei fesztivál, éppen ezért a 2015-ös programok között olyan fantasztikus nemzetközi produkciókat vonultat fel a cirkuszművészetből, mint az Akoreacro (F), Cirk La Putyka (CZ), manoAmano (AR), Manic Freak (AR), Muruya (AR), Tony Fratello (AR) illetve egy új magyar újcirkusz társulat, a Grotesque Gymnastics. A felsorolt társulatok előadásait augusztus 12 és 16 között tekinthetik meg a fesztivál által cirkuszi mutatványok részére felállított nagysátorban. A cirkuszi sátor szomszédságában felállított külső színpadon pedigargentin cirkuszművészek fogják szórakoztatni a nagyérdeműt a sátorban zajló előadások között.

  • Akoreacro: Klaxon
    Az Akoreacro több mint 8 éven át mutatta be előadásait az egész világot bejárva, nevet szerezve ezzel magának a kortárs cirkusztársulatok között. A humor és a cirkusz fantasztikus világának ötvözete garantálja a szórakoztató és minőségi pillanatokat mindenki számára. Új produkciójában, amely a “Klaxon” nevet viseli, 11 szereplőt (hat akrobata és öt zenész) vonultat fel. Az akrobatika és a zene ezen örömteli egyvelegét pedig augusztus 12-16. között minden nap este 11 órakor csodálhatják meg.
  • Cirk La Putyka: The Best of Cirk La Putyka
    A cseh Cirk La Putyka egy olyan újcirkusz társulat, amelynél az előadás témája, története, és üzenete ugyanannyira fontos, mint az akrobatika, a kortárs tánc és a bábjáték. A csodálatos prágai társulat vizuális költészetével, utánozhatatlan komédiájával és fantasztikus látványával fogja elkápráztatni közönségét. A társulat eddigi repertoárjában hét különböző produkció található. A Sziget Fesztiválon augusztus 12-16. között minden nap este 6 órakor bemutatásra kerülő “The Best of Cirk La Putyka” pedig ezen darabok legjobb pillanataiból szemezget kifejezetten a Sziget látogatói számára válogatva.
  • Grotesque Gymanastics: Apt. 14
    “Boldog az, aki otthon boldog.” (Tolsztoj)
    A Grotesque Gymnastics egy azon néhány Magyarországon működő társulatok közül, amelyek a cirkusz világát közelítik a tánchoz. Egy igazi magyar, szabad szemléletű cirkusz tánccal ötvözve. Új produkciójuk az Apt. 14 névre hallgat, amelyet augusztus 12-16. között minden nap délután 3 órakor fognak bemutatni. Ebben a műben táncosok és akrobaták különböző elemeket használnak fel a kortárs táncművészetből, a színházból, illetve a cirkuszi akrobatikából a légtornászat és a kínai rúdtánc művészetéből.
  • ManoAmano, Manic Freak, Muruya, Tony Fratello
    Miközben minden nagyobb cirkuszi mutatvány a sátorban kerül bemutatásra a kinti rész sem marad program nélkül. Argentínából érkeznek hozzánk azok a független cirkuszművészek, akiknek szabadtéri produkcióit augusztus 11-16. között tekinthetik meg a sátor mellett felállított külső színpadon. A fent említett művészek együtt és külön-külön is járják a világot és szinte minden fontosabb utcaszínházi- és cirkusz fesztiválon megfordulnak. Saját maguk is alapítói és szervezői a népszerű HAZMEREIR Fesztiválnak Argentínában. Fellépéseiket minden nap a sátorban zajló előadások közötti szünetekben nézhetjük meg.

Nagy Utcaszínház – FuerzaBruta (Arg): La Globa

“Kevés show mondhatja el magáról, hogy olyat mutat, amihez foghatót még senki sem látott korábban. A FuerzaBruta ilyen.” – New York Daily News

Az argentin társulat – melynek spanyol neve magyarul Nyers Erőt jelent – show-ja áttöri a színházi előadások eddig ismert határait, egészen különleges fizikai és vizuális élményben részesítve a közönséget. Az esemény folyamán világok ütköznek össze, teljesen háttérbe szorítva a valóságot. Az éppen tízéves jubileum átünneplő produkciót Diqui James hozta létre, aki korábban már bejárta a világot a “De La Guarda” nevű műsor producereként. A Fuerza Bruta működése során több mint ötven országban lépett fel, és közel tízmillió ember látta az előadásukat, olyan városokban, mint London, Chicago, Miami, Moszkva, Peking, Tokió vagy Berlin. A társulat 2007 óta visszatérő vendége a New York-i Broadway-n található Daryl Roth Theather-nek. Itt fordult elő, hogy a produkció vendégfellépője volt az amerikai énekes Usher, aki a show során forgatott videoklipet éppen aktuális slágeréhez, a Scream-hez. A társulat célja minél több pontjára eljutni a világnak, és minél több embernek megadni a lehetőséget, hogy alámerüljön a kreativitás és inspiráció élményében. A társulat egészestés show-jának záró elemével, a “The Bubble” – A buborék névre hallgató produkcióval érkezik a Szigetre, mely naponta több alkalommal is megtekinthető lesz. A koncepció lényege, hogy nincs külön színpad, az előadás középpontjában maga a közönség áll, akik folyamatosan, minden irányból vizuális és fizikai élményben részesülnek. Sokkal több színháznál, egy egyetlen pillanatra sem lelassuló óriási, intenzív buli, mely magával ragadja és részévé teszi a nézőt. Interaktív szabadságot ad, az élmény intenzitása, az energia, minden a néző személyén múlik, aki teljesen szabadon tehet hozzá az eseményhez. Nincsenek szabályok, csak hagyd, hogy az érzékeid vezessék érzelmeidet, és teljesen új élményben fogsz részesülni.

GameLandHub
(Logikai- és Digitális Játékok, TEDx- és Startup programok)

2015-től GameLandHub (GLH) néven jelentkezik, a Szigeten 11 éve jól ismert és népszerű Logikai játékok helyszíne, amely további szolgáltatásokkal bővül az idei Szigeten.

Ma már szinte minden digitális körülöttünk, így a játékok földjén (Game Land) is szinte kötelező megtenni a következő lépést. Ezen a területen olyan játékok várhatók, mint a psp, az xbox-kiosk, az e-sport, és egy applikáció alapú kalandjáték, a crewin, amely az egész Szigetet magába foglalja.
A digitális játékok mellet a hagyományos játékok is megtalálhatók lesznek, de itt is számtalan újdonsággal bővül a kínálat. Ilyen a party társasjátékok új generációja, a világ legjobb és modern társasjátékai. Képzett játékmesterek segítségével lehet játszani többek között, a Dixittel és a Banggel, a kooperatív játékok gyöngyszemeivel, a Hanabival és a Pandemic-kel. De megtalálhatóak lesznek a legújabb sikerjátékok is, mint a Concept és a Firkaland. A party társasjátékokkal versenyzési lehetőség is lesz a „Gémklubban”. Újdonság még a Sziget darts bajnokság és a Geapple is – amely reményeink szerint legalább annyi fejtörést és örömet ad a játékosoknak, mint a Rubik kocka. Mindemellett a Rubik kocka kirakásának oktatása és a versenyek idén is ott lesznek a játékok sátrában.

A GameLandHub másik helyszínén a TEDxBudapest bemutatja: „The city of ideas”

A TEDx-konferenciákon olyan arcok mutatkoznak be, akik nagyszerű ötleteikkel, formabontó gondolataikkal, innovatív termékeikkel formálják a jövőt – akiket érdemes felkarolni, akikre érdemes odafigyelni. A 2015-ös Sziget Fesztiválon többek között velük, vendégeikkel és külföldi előadótársaikkal találkozhatunk. Mindenkit vár ez a helyszín, aki kíváncsi az életünket formáló innovatív ötletekre, inspiráló gondolatokra, a híres magyar kreativitásra, vagy csak egy szórakoztató délutánt szeretne velünk tölteni a TEDxBudapest Szabadegyetemén, ahol lehetőség nyílik a nap témájához kapcsolódó workshopokon is részt venni, alkotni, tanulni vagy éppen a játékokban elmerülni.

A Game Land Hub további helyszínén, a Budapest Launchpad Egyesület Sátra. A szolgáltatás célja: egyrészről a startup és vállalkozói létet minden valóságában bemutatni a nagyközönség felé és útmutatást adni a még tanácstalanoknak. Másrészről a nemzetközi szereplőknek bemutatni a magyar startup kultúrát és a hazai lehetőségeket, elősegítve az idetelepülést. Harmadrészt pedig a magyar startup tehetségeknek lehetőséget adni, arra hogy a Sziget egyre nagyobb számú nemzetközi közönségével validáltathassák ötleteiket.

A logikai sportokban legnagyobb sikereket sakkozóink aratják világszerte, ezért idén a sakkszövetséggel együttműködésben már önálló helyszíne lesz a zónán belül a sakkozóknak, ahol nemcsak a sakktudásunkat lehet egymással összemérni, hanem például nemzetközi nagymesterekkel is lehet szimultán játszani.

Design Zone

Kicsit az előző programhelyszínhez is kapcsolódóan és szomszédságában a Design Terminál idén először jelenik meg önálló tartalommal a Sziget Fesztiválon. A Design Zone területén a kreatív ipar legizgalmasabb szereplőivel találkozhatnak a fesztiválozók. A Hello Wood által tervezett faluban a látogatók műhelyeken vehetnek részt, hazai designerekkel tervezhetnek közösen, találkozhatnak a 3D nyomtatás és a digitális technológiák legújabb fejlesztéseivel, valamint megismerkedhetnek a legígéretesebb hazai divattervezőkkel. A Design Terminál a magyar kreatívipar fejlesztéséért felelős ügynökség. Célja, hogy a digitális gazdaság, a formatervezés és a várostervezés ágazataiban tevékenykedő, magas hozzáadott értéket előállító hazai vállalkozások sikerrel érjék el a globális piacot. Idén az újonnan létrejövő Design Zónában lesznek megtalálhatóak a WAMP árusainak egyedi design termékei is.

ArtZone
(Fókuszban a re-cycling és a kortárs képzőművészet)

A tavaly nagy sikert aratott képzőművészeti és design helyszín, az ArtZone célkitűzése idén is a tartalmas, szórakoztató nappali szabadidős program biztosítása a szigetlakók részére. Ebben a mesés, varázslatos világban minden sátorban alkotásra hívják a látogatókat. A tavalyi partnerekhez új külföldi- és magyar partnerek is kapcsolódtak idén, akik kiállításokkal, érdekes foglalkozásokkal teszik színesebbé a re-cyclingra és kortársművészetre fókuszáló hét napos programot.
A Medence Csoport foglalkozásai mellett idén a Corvin Rajziskola parts and crafts programja és az ART&ME Galéria és Élménytér Időkapszula work-shopja is az ökológiai lábnyom csökkentése téma köré szerveződnek, ahol sok más mellett érdekes rajz és festési technikákat sajátíthatnak el a látogatók. A Kapusátor kiállítását az Art Quarter Budapest nemzetközi kortárs művészeti rezidenciaközpont, nemzetközileg elismert kurátora, Német Szilvia válogatta.
Idén az arany sátorban, nem csak művészet, Holy Olga és a nyulak kapnak helyet, de több izgalmas közösségi projekt is. A szigetlakók közös történeteiket vethetik papírra az együttes erővel készülő sketchbookban. Kutatás indul Komar és Melamid nyomán elindulva a szigetlakók “most wanted” és ‘”least wanted” festményei után. Egy felmérés veszi kezdetét melyben a leginkább és legkevésbé kedvelt képi elemek a hét végére nyerik el formájukat. Anna James pedig elhozza az Art Tag című projektet melynek célja, hogy kérdéseket tegyen fel a kortárs művészet értékelésének és a művészet intézményi rendszerének a létjogosultságáról.
Az ArtZone mesés világába érkezik Franciaország legismertebb street art művésze, M.Chat. Mindenki, aki járt már Franciaországban találkozhatott védjegyével a hatalmas mosolygó sárga macskával, aki Japán, Kína, Kuba után idén ellátogat a Sziget Fesztiválra is. M.Chat-val együtt rajzolhat a közönség street art stílusban, valamint követhetjük a művészt, amint rövid performansz keretében a Sziget Fesztivál több pontján is megfesti a nagy sárga macskát.
Olaszországot az Officina Nomade képviseli. Az antik világ “az igazság kifejezése” filozófiájához kapcsolódó programjukban – a rövidítésekkel megfogalmazott e-mailek és chat beszélgetések igazságtartalmának vizsgálata kapcsán – arra kérik a közönséget, hogy különböző grafikai technikákkal készült levelező lapokat készítsenek, például kollázs-eljárással, amihez az Officina Nomade installációjából válogathat magának darabokat a közönség. A képeslapokat lefotózzák és egy kifejezetten ehhez a projekthez létrehozott platformon keresztül elküldik a megadott címre emailben.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is az ArtZone része lesz a nemzetközi művészeknek teret adó AGORA művésztelep. A Magyar Mozgó Képtár Bódis Barna és barátai vezetésével idén is számtalan változatos foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők, beszélgethetnek a kiállító művészekkel. A Szövetség39 BETON workshopja keretében idén is beton ékszereket vagy gumikacsát készíthetnek. A Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) számtalan foglalkozással készül, a stencilezéstől az agyagozáson át sokféle technikával ismerkedhet meg az érdeklődő látogató. A Visart Művészeti Akadémia Digitális Önmegvalósításra hívja az érdeklődőket, a Paloma tervezői műhelytitkaikba avatnak be és velük együtt csodás ékszereket, ruhákat fantáziadús fesztivál kiegészítőket készíthet a közönség. A cARTc Egyesületnek köszönhetően a Balkán országokban tehetnek képzőművészeti bicikli túrát az érdeklődők. A Medence Csoport is az ArtZone oszlopos tagja. A Szigeten jól ismert RE+CONCEPT work-shop keretében használt molinókból készíthet a közönség divatos táskákat magának. A táskákon kívül szintén a Medence Csoportnak köszönhetően hangszerek is készülnek az ArtZone-ban, a Medencésektől megszokott recycling alapanyagokból.
A Sziget Fesztivál keretén belül a MOME Média Intézet öt projektet tervez bemutatni, ahol a látogatók nem csak információkat szereznek az Intézet képzési programjairól, hanem mindenféle érdekesebbnél érdekesebb audiovizuális és interaktív élményekben részesülhetnek és vehetnek részt, mint például egy emberméretű Camera Obscura, interaktív fényinstalláció, vetítések a fotó és a média design tanszékek vizsga és diplomamunkáiból.

A kreativitás felszínre hozásához és az alkotásra hangolódáshoz napi két astanga jóga órán is részt vehetnek a Szigetlakók, az Atma Center tanárainak vezetésével. Azoknak, akik csak szemlélőként szeretnének részt venni a programokban, azoknak a kiállítások mellett az Art of Freedom pályázat ArtZone-ban felállított nyertes installációi nyújtanak kellemes vizuális élményt.

Sport Zóna

Változatos kínálattal jelentkezik majd a Sziget Fesztiválköztársaság sport helyszíne. Egyrészt klasszikus tömegsportok közt lehet válogatni, lesz ping-pong, tollaslabda, röplabda. Felvonulnak az extrém sportok is: bunjee jumping, zorbing, bagjump, kalandvár, mászófalak. Egy műfüves foci pálya is rendelkezésre áll majd, csakúgy, mint a mobil kosárpálya és egy különleges csocsópálya. Az idei év érdekessége, hogy feltűnnek a strand sportok, így röplabda, labdarúgás, tenisz, kézilabda, korfball, frizbi, bírkózás, melyekből bajnokságok is indulnak. Mások választhatnak fitness sportokat, a kínálatban zumba, military challenge, pilates, dinamikus jóga, alakformálás, bodyart. Lesznek bemutatók is: extrém erős ember, pom-pom lányok, amerikai foci bemutató, bikini szépségverseny vagy az izgalmas teqball. Emellett számos egyéb aktivitás, mint például King of the Beach, homok akadályversenyek, nyereményjátékok, egyetemek közti versenyek, célba dobás-ütés, kincskeresés, kötélhúzás, homok kidobó…

Tábortűz

A tavalyi Sziget Fesztivál egyik legnépszerűbb helyszíne, az óriási tábortűz újra felépül, azonban nincs igazi tábortűz zene és éneklő közönség nélkül. Itt lépnek fel azok az előadók, zenekarok, akik a Sziget Fesztivál pályázatán indulva bebizonyították, hogy ellenállhatatlan vonzerővel adják elő a legismertebb slágereket és képesek éneklésre bírni a közönséget is.

Magic Mirror

A Sziget Fesztivál queer helyszíne idén lesz 15 éves. Ezúttal újra a tükrökkel és vörös bársonnyal díszített fasátor (Spiegeltent) ad helyet a helyszínnek, ahol non-stop vendéglátással várják a szigetelőket. Minden délután 15.00 – 17.00 között beszélgetések aktuális queer témákról, meghívott vendégekkel, Pálfi Balázs szerkesztő-műsorvezetővel, magyar nyelven. A programot a Pink Rádió élőben közvetíti az interneten. Minden nap 17.00 – 19.00 között filmvetítés. A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal vetítik. Házigazda, szerkesztő és a Q/A-ket vezeti Kristian Petersen berlini filmes, egyetemi oktató. Minden este 23.00-tól jön a varieté, Lakatos Márk művészeti vezetésével. A show műsorban fellépnek hazai és nemzetközi előadók, artisták, táncosok, többek között Gloria Viagra, Alex Schuhkin, Sergey Timofeev, Szulita és Dennis és még sokan mások. Éjféltől pedig – minden este – az ellenállhatatlan Magic Mirror party, hazai és nemzetközi DJ-kel. Ismét jön Tama Sumo (Ostgut Ton, Berlin) és Manuel De Diego (Madrid), az Ibizán sokat játszó, népszerű spanyol DJ is vendége lesz idén a Magic Mirror sátornak.

Luminárium: Miracoco

Angliából idén tizenharmadszor érkezik a szigetre egy „luminárium”. A luminárium alámerülés egy színes álomvilágba, mindez 800 m2-en speciális műanyagból és fóliákból, nagyteljesítményű légbefúvókkal megvalósítva. Ez egy szobor, ahol a művész építész, és a festést a (nap)fény végzi.
A Szigettel egyidős, nothinghami székhelyű Architects of Air alkotásaiban 1992 óta mára több mint 8 000 000 látogató gyönyörködhetett, tudniillik a különleges fényáteresztő képességű műanyagból készült épületek, – melyek falait a befújt levegő nyomása tartja – egész évben, egymást váltva látogatják a különböző fesztiválokat, rendezvényeket szerte a világban.
A Lumináriumban a főszerep a látogatóé, és a részben-fényáteresztő falakon átszűrődő pszichedelikus fényeké, színorgiának. Legtöbbünk fényérzékelése akkor volt utoljára kitéve ilyen élménynek, amikor anyánk a gyerekágyban felénk lógatott egy színes izét, hogy abbahagyjuk az üvöltést. Érdekes módon, itt bent tényleg elhallgatnak az emberek…

Civil Sziget

Több száz jelentkező közül választják ki a kb. 100 társadalmi szervezetet és a civil társadalommal együttműködő intézményt, melyeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítanak. A pályázatok elbírálása jelenleg is zajlik, május 18-án hirdetnek eredményt.
A Civil Szigetre interaktív, többnyelvű programmal jelentkező szervezeteket várnak, akiktől a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban információt, szolgáltatást, segítséget kapnak. A Civil Sziget fontos színtere lett a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek is, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén, a nemzetközi tapasztalatcserének is.

Ability Park

A hazai és nemzetközi elismerésekkel jutalmazott interaktív kalandpark több, fogyaték ügyi érdekvédelmi szervezettel karöltve kívánja bemutatni a fogyatékkal élő emberek mindennapjait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretné elérni a fogyatékkal élő személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást.

– Vető Viktória, Sajtófőnök –



Sporthírek