Sziget – Sigur Rós, Bring Me The Horizon, John Newman 2016-ban

Budapest – A Sigur Rós, a Bring Me The Horizon, a Kodaline, az M83, John Newman, MO, a Parov Stelar Band és Naughty Boy is fellép jövőre a Sziget fesztiválon.

“Bár a nagy nevek még hátravannak, úgy tűnik, a Sziget önmagában sokat jelent az embereknek, hiszen a fellépők ismerete nélkül, a jegyvásárlás kezdetének első 24 órájában a kiadható bérletek 25 százaléka gazdára talált” – idézte Gerendai Károly főszervezőt a Sziget Kft. által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

A Sziget fesztivált 2016-ban – hosszú évek óta újra – szerdától szerdáig, augusztus 10-től 17-ig rendezik meg.

A kultikus izlandi poszt-rock zenekar, a Sigur Rós először a jövő évi Sziget fesztiválon lép fel Magyarországon. A csapat különleges koncertet ígér, hiszen új látványvilággal és különleges, új dalokkal kibővített műsorral vág neki turnéjának.

A grindcore, death metal és emoalapokból építkező Bring Me The Horizon idén megjelent ötödik albumával, pályafutása legerősebb és legérettebb darabjával érkezik a Szigetre. Az amerikai Billboard-lista második helyén nyitott új album a korábbihoz képest komoly iránymódosítást jelent a zenekar életében.

Szintén jön a Szigetre Írország indie-pop favoritja, a Kodaline, amely az elmúlt néhány évben került fel a könnyűzenei térképre. Idén februárban jelent meg második stúdiólemeze, minden eddiginél sikeresebb évét egy teltházas brit turnéval zárja. A csapat a European Border Breakers Awardson két díjat is kapott, dalai több filmben és sorozatban feltűntek.

Az elektronikával átszőtt, sodró lendületű, néhol monumentális, ugyanakkor álmodozó, indie- és szintipopban utazó francia M83 első magyar fesztiválja a Sziget lesz 2016-ban. Az M83 az elmúlt években leginkább filmzenékkel jelentkezett, jövőre várhatóan megjelenik a sikeres – a világsláger Midnight City-t tartalmazó – 2011-es Hurry Up, We’re Dreaming lemez folytatása.

A kritikai sikert aratott Trouble után idén októberben megjelent második albumával érkezik a Szigetre John Newman, akinek 2012 májusában az egész világ megismerte a hangját a Rudimental drum’n’bass himnusza, a Feel the Love révén. A bemutatkozó lemezét felvezető Love Me Again szintén végigjárta a slágerlistákat. A jövőre 26 éves brit pop-soul előadó 2014-ban a zamárdi Strand Fesztiválon, tavaly a VOLT-on lépett fel.

Idei koncertje után visszatapsolta közönsége a Szigetre a 27 éves dán énekes-dalszerzőt, Karen Marie Orstedet, művésznevén MO-t, aki generációja egyik legérdekesebb előadója, népszerűsége a skandináv popzenei színtérről egész Európára és Amerikára átterjedt. Az osztrák Marcus Füreder zenekara, a Parov Stelar Band az elektro szving stílus feltalálója, a nagy fesztiválok legbulizósabb bandái közé tartozik. A csapat tagjai a hagyomány és a fejlődés gondolatát egyesítve, a dzsesszkultúra világából merített inspirációk és a legmodernebb elektronikus hangminták keresztezéséből állítják elő lendületes zenei darabjaikat. A Parov Stelar Band is járt már a Szigeten, nemrég, idén szeptemberben a Budapest Parkban lépett fel.

Szintén csütörtökön jelentették be a szervezők Naughty Boy (eredeti neve: Shahid Khan), a pakisztáni származású 30 éves brit producer, dalszerző, dj fellépését. Eddigi legismertebb slágerén, a La La Lán közreműködött Sam Smith, Hotel Cabana című, 2013-ban kijött lemezén szerepelt Wiz Khalifa, Ed Sheeran, a Bastille és Emeli Sandé is. Legfrissebb slágere a Beyoncé-Arrow Benjamin párossal közös Runnin’ (Lose It All).

– MTI –