Őszi fesztivál, másodszor Szendrőben

Szendrő – Másodszor rendeztek a napokban Őszi fesztivál néven kulturális és szórakoztató rendezvényt az Észak-borsodi kisvárosban élők részére.

A szendrői óvodások adtak elő szüreti műsorszámot, majd bűvész mutatványoknak tapsolhattak a jelenlévők. Később humorista előadásra került sor, amelyet a város díszpolgára, dr. Úrvári Sándor sportvezető közreműködésével létrehozott élménybeszámoló követett. Ezt követően a helyi majorett csoport, majd a helyi népdalkör vidám szüreti műsorszáma szórakoztatta a szép számú közönséget. Nagy sikert aratott a karaoke a fiatalok körében és az Anita koncert is. Az igazi látványosságot a zenei aláfestéssel megrendezett tüzijáték hozta. Szaniszló János  polgármester  elmondta: a színvonalas eseményre szükség van, azt mutatja az is, hogy több százan voltak jelen.








hirdet�s