Szexuális erőszak miatt fegyházbüntetéseket szabott ki a bíróság Miskolcon

Akt.:
Előzetes letartóztatásban a gyanúsítottak
Előzetes letartóztatásban a gyanúsítottak - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – A Miskolci Törvényszék többéves fegyházbüntetésre ítélt hat embert, akik 2017 nyarán egy Miskolchoz közeli településen marihuánás cigarettával elkábítottak, majd szexuálisan bántalmaztak egy fiatalkorú lányt – tájékoztatta a bíróság szóvivője a szerdai ítéletről az MTI-t.

Horváth Dóra közölte: a vádlottak és a sértett ismerték egymást, ugyanazon településen éltek. A lány 2017 júliusában egy este az utcán összetalálkozott két vádlottal. Elfogadott tőlük egy cigarettát, amelytől néhány perc alatt elbódult, végtagjait még tudta mozgatni, de beszélni már nehezére esett.

Ezt kihasználva a két vádlott egy romos házba kísérte a lányt, ahol ismét cigarettára gyújtottak. Egyikük ölelgetni kezdte a sértettet, aki igyekezett eltolni magától a férfit, de egyre erőtlenebbé vált, nem tudott védekezni a szexuális erőszak ellen. Időközben egy harmadik férfi is bekapcsolódott az aktusba. Később újabb ember érkezett a házhoz, aki a lányt átvitte egyik társa lakásába. Időközben a sértett bódultsága csökkent, védekezett a nemi erőszak ellen, de befogták a száját, lefogták és valamennyi vádlott bántalmazta szexuálisan.

A bíróság a vádlottakat tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. A felnőttek közül az egyiket 10 év, a másikat 9 év 6 hónap, két vádlottat 9 év, kettőt 8 év 6 hónap fegyházra ítélték. A fiatalkorú vádlottra 4 év szabadságvesztést szabtak ki. Egy vádlottat a bíróság felmentett.

A bűnösnek kimondott vádlottak és védőik fellebbeztek az ítélet ellen.

-MTI-


Csoportos erőszak Kesznyétenben - Megtörten nyilatkozott az áldozat édesanyja
Kesznyéten - Heten erőszakoltak meg egy 16 éves lányt Borsodban. Korábban hat fiatal férfi került előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint füves cigarettával elkábítottak, majd megerőszakoltak egy helyi lányt. A rendőrségen most feladta magát a hetedik gyanúsított is. Kedden Tiszaújvárosba...

A Megyei Törvényszék folyosóján a tárgyalás előtt
Kesznyéten - Az édesanya elmondta, hogy a lányát a kórházban megfürdették, még mielőtt mintákat vettek volna róla, s a nőgyógyászati vizsgálaton is csak 24 óra múlva esett át. Mint arról már beszámoltunk, a gyanú szerint heten megerőszakoltak egy fiatal lányt Kesznyétenben. Hat fiatal férfit már ...

Előzetesben a csoportos erőszakkal gyanúsított fiatalok.
Miskolc, Kesznyéten - Előzetesben a csoportos erőszakkal gyanúsított fiatalok. A Miskolci Járásbíróság 2017. július 19. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a hat gyanúsítottnak, akikkel szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére azonos alkalommal, egymás cse...