Szexuális erőszak kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség

Budapest – Szexuális erőszak bűntettének kísérlete, valamint kifosztás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a IV. és XV. kerületi ügyészség egy 25 éves férfival szemben, aki tavaly ősszel egy XV. kerületi vasúti átjárónál megtámadott egy nőt, majd elvette a mobiltelefonját – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben a most benyújtott vádirat alapján 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A vádirat szerint a vádlott 2016. október 3-án a reggeli órákban a XV. kerület, Körvasút sornál a vasúti sínek között áthaladó sértett után futott. A táskájánál fogva visszarántotta, arcon ütötte, majd combon rúgta, ezután a földre lökte a nőt, és azzal fenyegette, hogy megerőszakolja. A dulakodás során a sértett mobiltelefonja kicsúszott a kabátzsebéből, és amikor ezt a vádlott észrevette, felvette a készüléket, majd távozott a helyszínről.

– MTI –








hirdet�s