Szerződéses katona volt az egyik bombagyáros

Szerződéses katona volt az egyike annak a három kedden őrizetbe vett embernek, akiket az országgyűlési képviselők ellen elkövetett, illetve tervezett támadásokkal gyanúsítanak – olvasható a Honvédelmi Minisztérium keddi közleményében. Az írás szerint az érintett katonát azonnali hatállyal leszerelte és elbocsátotta a honvédelmi tárca vezérkar főnöke, mert méltatlannak találta a katonai szolgálatra.

A három újabb embert kedden vették őrizetbe. Azzal gyanúsítják őket, hogy tagjai annak a “bombagyárosok” néven elhíresült csoportnak, amely minden jel szerint robbanószerkezeteket gyártott és politikusok ellen akarta használni azokat, hogy így befolyásoljanak parlamenti döntéseket. A társaság négy tagját még áprilisban fogták el Pest megye különböző részein, ötödik társukat pedig körözték, de májusban őt is elkapták.








hirdet�s