Szerzetesek és diákok kedvence

Németországban a nemzeti karakter fontos eleme a sör
Németországban a nemzeti karakter fontos eleme a sör - © Illusztráció: Thinkstock
Nyíregyháza – Megbüntették azt az egyetemistát, aki sört hagyott a korsójában…

Ha Heidelberg neve elhangzik, az első, ami eszünkbe jut, az a német város egyeteme. Az 1368-as első évtől 1890-ig négy fakultáson folyt az oktatás (teológia, jog, orvostudomány, filozófia), akkor jött az ötödik, a természettudomány. Az intézmény falai közül világhírű tudósok kerültek ki, de mint egy napokban megnyitott kiállításon kiderült: a kiművelt emberfők mellett a sörükre is büszkék lehetnek – az egyetemisták és a sörfőzdék közötti igen aktív kapcsolatra egy kicsit később még visszatérünk.

Sörrendelet és pancsolási per

A heidelbergi sörgyárak történetét Volker von Offenberg izgalmas kötetben dolgozta fel, a mű pedig egyrészt elnyerte „Baden-Württemberg helytörténetéért” tartományi díját, másrészt arra ösztönözte a hei­delbergieket, hogy tablókon meséljék el a folyékony kenyér történetét. A napokban a Sipkay Barna kereskedelmi iskolába érkezett a vándorkiállítás, amelynek megnyitóján a budapesti német nagykövetség kulturális referatúrájának vezetője, Maria Altmann szívhez szólóan mesélt a tablókról – a hölgy maga is heidelbergi, így nem csoda, hogy a protokoll a személyes élmények mögé szorult.

No, de hogy mi is derült ki a kiállítás képeit nézegetve? Németországban a nemzeti karakter fontos eleme a sör, amelynek gyógyító hatásáról már a XII. században írt egy Rajna-menti kolostor szerzetesnővére. Az egy főre jutó évi sörmennyiség 130 liter, a korsókat emelgető németek szomját az ország 1300 sörfőzdéje próbálja oltani. A középkorban a kolostorokban készült a nedű, amely a XVII. századtól minden tartományban nemzeti italnak számított. És elérkeztünk 1603-hoz, amikor is IV. Frigyes választófejedelem kibocsátotta híres „Heidelbergi Sörrendeletét”, amely előírta, miből és hogyan lehet sört főzni, mennyiért lehet adni és mennyi adót kell utána fizetni. A városba érkező utazók és az egyetemisták olyan jól tartották a vendéglőket, hogy egyes sörfőzők a város leggazdagabb polgárai lettek, a sört áruló helyek pedig az 1848-as események alatt is megteltek – nálunk Pilvax, náluk vendéglő. Megjelentek az önálló céhek: a sörfőzők tanulmányi ideje három év volt, így lettek inasok, majd legények, és tehettek mestervizsgát. Ha ezzel megvoltak, átvehették apjuktól a sörfőzdét, vagy feleségül vehették egy elhunyt sörfőző özvegyét – és készíthették a folyékony kenyeret. Ám jött a modernizáció, a családi vállalkozások pedig nem tudtak lépést tartani az újításokkal (hűtőberendezés, szállítás, címkenyomtatás), és kezdtek alulmaradni a fogyasztókért folytatott sör-harcban.

1885-ben „ért be” a sörrendelet hatása: a nagy sörpancsolási perben, amely pezsgőpor és adalékanyagok használata miatt indult, sok főzőt megbüntettek, négy embert pedig börtönbe is zártak. A világháborúk alatt a gyártás alapanyagaira és a dolgozókra a fronton volt szükség, így a heidelbergi sörfőzdék száma is megfogyatkozott, csak kettő élte túl a világégést. Ám a sörgyártás és -fogyasztása ma is a város mindennapjainak része, hiszen jelen van a régi lakóházak ajtaja felett lévő sörfőző jelképekben, a pincékben, ahol anno a söröshordókat tárolták, és az egymást érő vendéglőkben, amelyeket ma is megtöltenek az egyetemisták – akiknek az ivászati szokásait a Heidelberger Biercomment foglalja össze. Az 1815-ben kiadott szigorú szabályzat 23 paragrafusban foglalja össze a jogokat és kötelezettségeket. E szerint büntetést kapott, aki túl korán ivott, az is, aki kis időre abbahagyta, sőt, még azt is megbüntették, aki sört hagyott a korsójában.

KM-SZA


Jótékony hatás

A sörben lévő alkoholmennyiség hatása, ha a normál kereteken belül maradunk, elenyésző. Nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek az alkohollal együtt az anyagcsere-folyamatok jótékony gyorsítását eredményezik. Nátriumban szegény, nem tartalmaz zsírokat és 92 százaléknál magasabb a víztartalma. Jótékony hatásai: jelentős antioxidáns-tartalmú, vízhajtó és vesekő-képződést megelőző, nyugtató, altató hatású, feszültségoldó, stimulálja az immunrendszert.








hirdet�s