Szerkesztőségünk vendége volt

Miskolc – Miskolci programját az Észak-Magyarország szerkesztőségében kezdte október 16-án délután dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter. A vele készült interjút később közöljük. 

Elöljáróban annyit: felvetettük, mit szól a Fidesz azon állítására, miszerint elmarad a 13. havi fizetés az egészségügyben, illetve annak összegét az intézményeknek kell kitermelniük. A tárca vezetője erre azt válaszolta: ezek szerint az ellenzék többet tud mint ő, hiszen előtte még nem ismert a módosított költségvetés terve.