Szeretetotthon a hűség falujában

Szeretetotthon a hűség falujában
Ózd – Ózd-Susán 1997-ben kezdte meg működését – German Jánosné Anikó vezetésével- a görög katolikus Szent Anna Szeretetotthon az egykori Bronts-féle kastély helyreállított épületében, amely csodálatos szép természeti környezetben fekszik.

A jó levegő a nyugalmat árasztó környék idilli hangulatot teremt az ember számára. Eredetileg az épület-amely a Szlovák határtól néhány száz méterre van-egy rimaszombati építész Bronts Viktor tulajdona volt, aki saját tervei alapján építette meg a kastélyt az 1870-es években.

Az épületet German Jánosné a rendszerváltás idején örökölte (többedmagával) a szüleitől aki akkor elhatározta,hogy egy idősek otthonát teremti itt meg. Nagy segítséget és támogatást kapott tervei megvalósításához dr. Kaulics László ózdi parókus,Egyházmegyei Karitász igazgatótól. Így hát az Egyházmegyei Karitász közreműködésével és a vele együttműködő Holland Alapítványok támogatásával az egyházi intézmény létrejött.

A működés első évében 1997-ben tizennyolc idős embert tudtak elhelyezni. 2001-tavaszán egy új kétszintes épületszárnnyal bővült az Otthon,így a következő évben 2002-től már negyvenkilenc nyugdíjas számára lett férőhely. Az új épületszárnyban 1-2 ágyas szobák is vannak,fűrdőszobával felszerelve. Az intézményben társalgót,ebédlőt és a vendégek fogadására szolgáló helységet is kialakítottak. A társalgóban gyakran vannak közös összejövetelek,ünnepségek. Említést érdemel az is,hogy van egy olyan szoba melyben mentálhigiénés szakember valamint foglalkoztatás -szervező vezetésével beszélgetések,kézműves foglalkozások zajlanak. A szakorvosi és gyógyszerellátás rendszeres. Napi négyszeri étkezés van.

Kedves ismerősöm a 83-éves György Károly, Károly bácsi 2007-óta lakója az otthonnak. Karcsi bácsi egykor római katolikus kántor volt Domaháza községben. Az otthon nagytermében rendszeresen szórakoztatja zenéjével -különböző hangszereken – az intézmény lakóit, dolgozóit.

A Szeretetotthonban kápolna is van ahol hetente kerül sor szent Liturgiára. Orosz István ózdi görög katolikus parókus atya és Lipusz László kisegítő lelkész jár ki liturgiát végezni pasztorálni, gyóntatni.

Susa községet 1979. január 1-jén csatolták Ózd városához. A trianoni döntés alapján Susa Cseszlovákiához került. Három év eltelte után a falu lakóinak szavazata révén vissza került az anyaországhoz,Magyarországhoz 1922.október 20-án. Ennek révén lett a település a hűség faluja-ami kevésbé közismert az országban.

A Szent Anna Szeretetotthon jelmondata: ” Amint akarjátok,hogy cselekedjenek veletek az emberek,ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük ” ( Lk.31)

Kerékgyártó Mihály