Kilátó-díj – Ódor Kristóf: „Szeretek szélsőséges karaktereket játszani”

Akt.:
Kilátó-díj – Ódor Kristóf: „Szeretek szélsőséges karaktereket játszani”
Miskolc – Bedobták a mély vízbe: több darabba is be kellett ugrania. Skrizofén állapot, vallja.

Ódor Kristóf a következő évadban elszerződik Miskolcról. Nagy dilemma volt, hogy menjen, vagy maradjon. Végül a budaörsi színházat választotta, de azért szerepekre visszajön.

Úgy döntött, a következő évadban már nem itt folytatja. Miért?

Ódor Kristóf: Még azelőtt határoztam, hogy elszerződöm, mielőtt elkezdődött volna az igazgatóváltás körüli mizéria. Nem volt könnyű döntés, hosszú hónapokon keresztül vacilláltam, menjek, vagy maradjak. Budaörsön, ahová megyek, alakul valami, kicsit hasonló a helyzet, mint itt volt három éve, amikor Miskolcra jöttem. Akkor ez nagyon tetszett, és jó érzés, hogy az elképzelések nagy részét sikerült megvalósítani. Ez vissza is tarthatott volna, de jobb ajánlatot kaptam. Nagyobb szerepeket, meg hát Pesten azért több lehetősége van egy színésznek. De nehéz döntés volt, mert szeretek itt lenni, és épp ezért örülök annak is, hogy nem kell megszakítani a kapcsolatot, mert mindazokat a szerepeket tovább csinálhatom, amelyek műsoron maradnak a következő évadban is. Így az Egy csók és más semmi című operettet, amelynek nemsokára lesz a bemutatója, vagy az Illateszertárat és a Padlást, ami már harmadik éve megy. Hossszútávon pedig… majd meglátjuk, én nem zárkózom el semmitől, ha gondolnak rám, szívesen jövök.

Miért döntött három évvel ezelőtt Miskolc mellett?

Ódor Kristóf: Arra gondoltam akkor, hogy a vidéki színházakban mindenféle műfajban kipróbálhatom magam. Miskolc meg különösen jó ilyen szempontból, hiszen öt játszóhely van. Zenés színész osztályban végeztem, így nekem az is jó, ha operettben, musicalben tudok fejlődni, de kipróbálhattam magam kísérletező jellegű előadásokban is, mint például tavaly a Béres Attila által rendezett Woyzeckben, vagy az első évadban a Mi és Miskolc címűben. A másik dolog, hogy vidéken sokkal nagyobb szerepekhez lehet jutni fiatalként is, főleg ha olyan színészről van szó, aki tud énekelni. Ez Pesten lényegesen nehezebb. Nem akartam bevállalni, mint sok osztálytársam azt sem, hogy szabadúszó legyek. Egy társulat jó dolog, ha jól tud működni.

Ha hamarabb történik az igazgatóváltás, akkor is elmegy?

Ódor Kristóf: Ezen nem gondolkodom. Akkor kimondtam valamit itt is, ott is, azon nem fogok változtatni. Most ez van.

Hogy érzi: a három évvel ezelőtti elvárásai teljesültek?

Ódor Kristóf: Hellyel-közzel igen. A három év alatt rengeteget fejlődtem, meg merem kockáztatni, hogy többet, mint a színművészeti egyetemen töltött évek alatt. Itt nincs olyan, hogy nem sikerül… Fel kell menni a színpadra és megcsinálni, amit kell, bármilyen passzban van az ember. Az viszont tény, hogy igazán nagy musical előadásunk nem volt, olyan, amiben nekem szerepem lehetett volna. Szó volt még anno a West Side Story-ról, amit Béres Attila rendezett volna, amiben az enyém lehetett volna Tony szerepe, de ő elment – ezt nagyon sajnáltam. A Tony nagyszerű feladat lett volna, Attilával meg főleg, nagyon sokat lehetett volna belőle tanulni. Inkább operettekben voltam benne, és a Padlásban. Az operett is jó feladat nagyon, szeretem a műfajt, itt van például a Víg özvegy. Nagy falat, nehéz a zenéje, nehéz énekelni, és mi úgy csináljuk, hogy ott a nagyzenekar, teljesen ki van nyitva az árok, és hangosítás nélkül éneklünk.

Volt még néhány emlékezetes szerepe ebben az évadban: a IV. Henrikben, az Illatszertátban, a Robin Hoodban. Melyik áll önhöz a legközelebb?

Ódor Kristóf: Mindegyik másért. Az Illatszertár nagy siker, mindenkihez passzol a szerepe, ez mondjuk abból a szempontból érdekes, hogy az enyém egy negatív szerep. De valahogy jött, szeretem. Negatív figurákat nagyon izgalmas játszani. A víg özvegyet is fontos szerep, ahol Danilovics Daniló, követségi titkárt éneklem. Nem vagyok lámpalázas, de ez előtt az előadás előtt mindig nagyon rá kell készülni, koncentrálni. Van bennem egy jófajta drukk, mert minden egyes előadást egyre jobban szeretnék csinálni, úgy, ahogy elvárom saját magamtól.

Kettős szereposztásban játsszák Dániel Gáborral. Megnézte a másik előadást?

Ódor Kristóf: Nem csak megnéztem, de az a helyzet, hogy be is kellett ugranom. Így most ha nem én vagyok Daniló, akkor Vicomte Cascadát játszom. Sata kollégám (Molnár Sándor Tamás – a szerk.) lesérült még a Robin Hood próbáján, így három szerepét is át kellett vennem. A Víg özvegybeli beugrás különösen érdekes számomra. Egy teljesen más szemszögből kell végigmennem a darabon, amit jól ismerek, még saját magammal is van jelenetem.

Mit érez ilyenkor?

Ódor Kristóf: Amikor Sata lesérült, kérdezték, hogy átveszem-e a szerepét. Persze, mondtam, aztán rájöttem, nem ilyen egyszerű. Sok olyan rész van, amikor én nem vagyok ott, Cascada pedig igen. Aztán meg fura volt látni a szerepemet kívülről, főleg zeneileg nagyon kell figyelnem, hogy ne énekeljem be a finálékba a saját szólamomat. Egyfajta skrizofén állapot.

Voltak bakik?

Ódor Kristóf: Jól sikerült eddig mindegyik előadás, bár folyamatosan pörög az agyam. Érdekes tapasztalat, a beugrásokból rengeteget lehet tanulni. A többi darabnál is bonyolult volt. A Tótékban a postás szerepe lett az enyém, ott egyetlen éjszaka alatt kellett felkészülnöm, és a postásnak hosszú monológjai vannak. Le kellett ülni, megtanulni. Volt egy beugró próba, az előadás előtt bejártuk a színpadot, s próbáltam megjegyezni, hogy mikor, hol kell bemenni, kimenni, melyik kolléga mit csinál.

Van olyan szerepe, ami úgy érzi, megváltoztatta?

Ódor Kristóf: Nagyon különböző szerepeket játszhattam el, ezek mind többé teszik a színészt, hiszen fejlődik az eszköztára. Persze az ösztönösség is nagyon fontos, meg az, hogy a személyiségünket tárjuk fel, nagyítsuk fel a színpadon, de hogy mindezt hogyan tudjuk érvényre jutattni, sokban függ az eszköztártól. Gyakorolni kell, tapasztalni, próbálgatni sok-sok szerepen keresztül, mindig más és más karakter megformálásával. Én szeretek szélsőséges karaktereket játszani. Vannak színészek, akik mindig ugyanolyanok, mint ők maguk, és vannak átalakulóművészek, akik minden karakterben különbözőek, sokszor rájuk sem lehet ismerni. Nem azt mondom, hogy csak ez, de ez a fajta szerepformálás engem nagyon érdekel. Úgy gondolom, ehhez is jó volt ez a három év itt Miskolcon, és remélem, jó irányba haladok. Azt tudom, hogy a továbbiakban is szeretnék mindenfélét csinálni, főleg zenéseket, egy klasszkus musical nagyon vonzana. A zene segíteni tud az érzelmek felszínre hozásában, de ugyanakkor vigyázni kell, nehogy túlcsorduljon, mert akkor az egész hatását veszti. A zenés műfaj hiába hívják annak, korántsem könnyű.

Hamarosan zenés bemutató: az Egy csók és más semmi az egyik főszerepet énekli. Milyen lesz?

Ódor Kristóf: Egy Eisemann operett, sokkal könnyedebb zene, mint A víg özvegy. Abszolút szórakoztató, a rendező Szőcs Artur jókat gondol az egészről. Mi is igyekszünk hozzátenni a miénket, Bányai Miriam a koreográfus nagyon jó szakember. Az élő zenekar a színpadon lesz, szívesen próbáljuk.

Említette, hogy Budaörsön kezdi a következő évadot. Mi vár önre?

Ódor Kristóf: A János vitézt tűzik műsorra, Jancsit énekelhetem. Lukáts Andor rendezi a Pinokkiót, majd Polgár Csaba A nagy Romulust, mindkettőben szerepem van és még szó van pár egyéb szerepről is. Ezen túl meg jövök Miskolcra, a Padlásba, az Illatszertárba és az operettbe.

– Hajdu Mariann –

Kilátó-díj

Idén is átadják a Kilátó-díjat a Miskolci Nemzeti Színházban. A társulat szavazatai alapján választják ki, aki a fiatal színészek közül megkapja az elismerést. Sorozatunkban a társulat fiatal tagjai szólalnak meg.​