„Szeress akkor is, ha …”

A múzeumpedagógiának az lehet az egyik feladata, hogy azokról a magas posztamensekről leemelve, a vitrinek mögül kiszabadítva eljuttassa a „művészetet” a társadalom vitathatatlanul legkreatívabb rétegéhez, a tanuló ifjúsághoz. – Pap Gyula jegyzete

Ahhoz, hogy ez a folyamat minél bársonyosabb, ugyanakkor minél hatásosabb, igazából átélt lehessen, számos eszköz kínálkozik. Ezek egyike a kreatív műhelyek létrehozása, olyan elgondolással, mely akár művészeti ágak összekapcsolásával, egymásra hangolásával ér el fokozott hatást.

Mint a pedagógus kiemeli, varázslata van a dolognak, nincs szükség fegyelmezésre, túlzott moderálásra, a hely szelleme, a múzeum aurája biztosítja a szabad vegyértékek teljes lekötését. A gyerekek nyitottsága, szellemessége, lényeglátása pedig lenyűgözi még a tapasztalt szakembert is, tovább lendíti az újabbnál-újabb technikák elővezetése irányába.

A kiállított „remekek” egyszerű kis rajzok, szövegek: mind-mind egyedi termék. A címben idézett Nagy Kriszta– mondat feldolgozása is művészien, grafikusan vagy a legegyszerűbb, de talán a leginkább szívből jövő toldalékkal: „… duci vagyok.”