Szerencsi tanár lett a „legjobb” osztályfőnök

Jakab Tamás és a Bocskai gimnázium 12. A osztálya
Jakab Tamás és a Bocskai gimnázium 12. A osztálya
Miskolc, Szerencs – Meggyőző fölénnyel győzött Jakab Tamás, a Bocskai gimnázium osztályfőnöke.


Lezárult az Észak-Magyarország Facebookon indult játéka, amelyben megyénk legnépszerűbb osztályfőnökét kerestük. Mint ismert, úgy lehetett nevezni, hogy egy egyéni vagy közös osztályképet kellett feltölteni egy internetes felületre. A képeket az Észak Facebook-oldalán erre a célra létrehozott galériában tettük közzé és ezzel el is indulhatott a verseny. Ugyanis az az osztályfőnök győzhetett, aki a legtöbb lájkot zsebelte be a közösségi portálon.

Irány a wellness-szálló

Összesen 25 nevezés érkezett, azaz ennyi osztályfőnök – pontosabban a fotók – keltek versenyre a díjért, amely nem volt más, mint egy 2 személyes, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a telkibányai Aranybánya Hotelbe (superior szoba reggelivel, a hotel wellnessrészlegének használatával). Mindez például azért, hogy a tanulók, szimpatizánsok ezzel is kifejezzék köszönetüket az osztályfőnöknek, a szerencsés tanerő pedig kipihenheti a tanév fáradalmait. Ez a lehetőség végül is Jakab Tamásnak, a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium 12. A osztálya osztályfőnökének adatott meg, 1869 lájkkal lett az első helyezett.

ÉM-SZB


Az élmezőny

1. Jakab Tamás (Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Szerencs, 12. A) 1869

2. Barna Krisztina (MSZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma gyakorló csecsemő- és gyermekápoló szak 14. D) 1298




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s