Tállya KSE: A kevesebb kapott gólért

Lippai (balra) marad a Tállya játékosa
Lippai (balra) marad a Tállya játékosa - © Fotó: ÉM-Archívum
Tállya – Mucsony után – szeptemberig – Ibrány lesz a tállyaiak hazai pályája.

Sikerült bennmaradnia a Tállya KSE labdarúgócsapatának az NB III Keleti csoportjában. Az együttest a következő szezonban is az a tréner irányítja, amelyik befejezte az előző évadot, vagyis Uray Attila.

A középmezőnybe

Bár az NB III csoportbeosztása még nem látott napvilágot, azért megkérdeztük a trénert: mit remél csapatától az augusztus elején induló bajnokságban?

– Szeretnénk tagjai lenni a középmezőnynek, biztosan kivívni a bennmaradást – árulta el Uray Attila. – Az ellenfeleket nagyjából lehet tudni, sejteni, ez alapján úgy gondolom, hogy amennyiben a Szolnok hozzánk kerül, akkor mindenképpen a feljutás egyik várományosa lesz, de az élcsoportba várom a Füzesgyarmatot, a Jászberényt, valamint a Putnokot is.

A vezetőedző beszélt arról is, hogy a korábban nyújtott játékon, felfogáson is módosítani kíván. – Ugyanis kezdeményezőbb futballt szeretnénk mutatni – jelentette ki hozzá Uray Attila. – Jó lenne, ha labdabirtoklásban előrébb lépnénk, persze közben nem lemondva a biztos védekezésről, a kapott gólok minimalizálásáról.

Mentek, jöttek

A Tállya KSE-nél egyelőre négy távozó van az előző évi keretből: Polényi Tamás (aki utánpótlás technikai vezető lesz a DVTK-nál), Horváth Norman, Irhás Ignác és a szlovák Matus Stropkay. Az érkező „oldalon” szerepel pillanatnyilag Huszti Dávid (Edelény), Turcsik Tamás (Tiszaújváros), valamint Zimányi Adrián (Putnok).

– Csatárt még mindenképpen szeretnénk igazolni. A héten lesznek nálunk próbajátékosok, de sokat nem akarunk keresgélni, minél hamarabb ki akarjuk alakítani a teljes keretet – vázolta Uray Attila.

A tállyaiak, mivel még nincs kész a pályájuk, Abaújszántón és Szerencsen végzik a felkészülést, az edzéseket. Remélik, hogy szeptemberben hazatérhetnek, addig Ibrányban játsszák a bajnokikat (a tervek szerint az első három fordulót), ugyanis a mucsonyi pálya már nem felel meg a feltételeknek – és a szabolcsi település közelebb is van.

– MI –


A jelenlegi keret

Kapusok: Tarr Tibor, Hegedűs István.

Mezőnyjátékosok: Nyitrai Dávid, Bihari Gyula, Németh Dénes, Bocsi Patrik, Németh Béla, Minczér Tibor, Lippai Ákos, Horváth Benjámin, Mihálszki Csaba, Vígh Levente, Kovács Filip, Paranai Gábor, Kovács Szilárd, Ondó János.



Szerencs.
BOON.HU






hirdetés