1,5 hónap tömb körüli futás után a teremben Miskolcon

61 millió forintból újult meg a miskolci Zrínyi gimnázium sportcsarnoka, és két öltözője.
61 millió forintból újult meg a miskolci Zrínyi gimnázium sportcsarnoka, és két öltözője. - © Fotó: Ádám János
Miskolc – 61 millió forintból újult meg a miskolci Zrínyi gimnázium sportcsarnoka, és két öltözője.

A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium felújított tornacsarnokának átadó ünnepségét tartották pénteken. ,,Ez a rendkívüli testnevelés óra, örömünnep” – így fogalmazott Kovácsné Szegedi Ildikó az oktatási intézmény vezetője a diákok, kollégái, valamint a meghívott vendégek előtt, és köszöntet mondott a miskolci önkormányzat képviselő-testületének a beruházáshoz szükséges önrész megszavazásáért, valamint a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy szervezőmunkájuknak köszönhetően a jogszabályoknak megfelelően, határidőre elkészült a felújítás. Az iskolai igazgatójától azt is megtudtuk, hogy 1,5 hónap alatt végeztek a kivitelezők a munkával – akiknek szintén köszönetet mondott –, ennyi ideig kellett a csarnok használata helyett a háztömb körüli futást gyakorolniuk a diákoknak.

Az MVSI projektje volt

A beruházás jelentős részét a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. biztosította, akik kosárlabda szakosztályuk révén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez benyújtott sportágfejlesztési tervükben szerepeltették ezt az infrastrukturális beruházást, 61 millió forint értékben (ennek 70 százalékát TAO-s forrásból gyűjtötte össze az MVSI, a többit tette hozzá az önkormányzat, önrészként). A projekt kivitelezője az edelényi központú Fedrid Kft. volt, akik ebből az összegből 2 öltözőt újítottak fel, a csarnokba új parkettaburkolatot helyeztek el, a terem falain a szükséges javításokat elvégezték, és a festésre is sort kerítettek, valamint két motorikusan leereszthető kosárlabdapalánkot, és négy fix palánkot helyeztek el.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Illyés Miklós, az MVSI igazgatójának elmondása szerint új eredményjelzőt is szerelnek fel ide hamarosan, és kijelentése szerint addig is mindenki, nem csak a sportszervezet sportolói, hanem diákok, és minden miskolci használni tudja a létesítményt. Az iskola fenntartójának a képviseletében, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója, dr. László István az oktatási intézmény számára örömteli bejelentést tett, nevezetesen, hogy további 5 millió forintot biztosítanak az iskolának, amiből a sportcsarnokba takarítógépet, és olyan mobil padlóborítást, műanyag szőnyeget vásárolhatnak, amely a nem sport jellegű rendezvények esetén megvédi az új parkettát.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Nyitó-, avató beszédet dr. Kiss János, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott, aki azzal indított, hogy a megújult körülményeknek köszönhetően talán azok is jelentkeznek majd testnevelés órára, akik ezt felmentés miatt eddig nem tették, majd felsorolta a folyamatban lévő, vagy már elkészült, illetve megvalósítás előtt álló nagyobb sport-infrastrukturális fejlesztéseket a városban (Diósgyőri stadion: 13 milliárd, Diósgyőri labdarúgó utánpótlás központ: 2 milliárd, egyetemi atlétikai centrum: 400 millió, Egyetemi Körcsarnok: 300 millió, Szentpéter kapui sporttelep: 100 millió, MVSC sporttelep: 900 millió), és az egyéb kisebb fejlesztésekkel együtt ezt az összeget 20 milliárd körülinek mondta. Az alpolgármester idézte Ron Greenwood angol labdarúgóedzőt, akinek a mondása szerint kétféle eset van, ,,vagy nálunk van a labda, vagy nincs”, majd hozzátette, hogy most nálunk van. Nem sokkal később, személyesen nála volt, még ha nem is focilabda, hanem ,,csak” kosár, ugyanis ő végezte el az avató ünnepségen a tanuló fiú diákjai közötti kosárlabda meccsen a labdafeldobást.

– ÉM –


Az MVSI másik projektje

Az MVSI kosárlabda szakosztálya a 2016/17-es sportágfejlesztési tervében egy másik infrastrukturális beruházás is szerepelt, a Diósgyőri Nagy Lajos király Általános Iskola udvarán egy kültéri, gumi burkolatú, 40×22 méteres pálya építése. A 30 millió forintos beruházás műszaki átvétele megtörtént – tudtuk meg Illyés Miklóstól, aki azt is elmondta, hogy a Borsod-Bos 2004. Kft. kivitelezésében az még hátra van, hogy a két kosárlabda palánk felszerelésre kerüljön, ugyanis a talapzat betonozását csak nemrég végezték el, és a kötési idő miatt még várni kell ezzel.



Szerencs.
BOON.HU






hirdetés