Helyi közélet

2010.07.13. 19:35

Rasszista adományozók Szalonnán? - a TASZ az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul

<p>A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, mert véleményük szerint a Jobbik monori alapszervezete a cigány rászorulóknak nem adott az összegyűjtött adományból a Borsod megyei Szalonnán.</p>

A TASZ közleménye szerint a Jobbik monori alapszervezete adományokat gyűjtött, illetve jelenleg is gyűjt árvízkárosultak javára. A Borsod megyei Szalonnán 17 házat sújtott az árvíz, ebből ötben romák laknak. A településen a párt egyik aktivistája osztotta az adományokat, ám a roma károsultaknak származásuk miatt nem adott semmit, míg olyan nem roma származású Jobbik szavazóknak juttatott az adományokból, akiket elkerült a víz. Az adománygyűjtésekről az interneten közzétett egyes felhívások hangsúlyozzák, hogy a szállítmányokat csak "magyaroknak" juttatják.

A TASZ véleménye szerint az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében a pártok az egyenlő bánásmód követelményét általánosságban, minden jogviszonyukban, minden eljárásuk, intézkedésük során kötelesek megtartani. Azzal, hogy az adományozottak köréből kizárják a roma származású károsultakat, közvetlen hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket. Ezért a TASZ az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.

A Jobbik a Független Hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a párt nem hozott központi döntést az árvízkárosultak javára gyűjtött adományok szétosztásának módjáról. A párt azon helyi szervezetei és aktivistái, akik részt vettek a karitatív akciókban, egyéni belátásuk szerint döntöttek a segítségnyújtás módjáról. Ugyanúgy, ahogyan minden állampolgár saját maga határozza meg, kikhez juttatja el adományait - írják közleményükben.

A Jobbik sajnálatosnak tartja ugyanakkor, hogy sem a TASZ, sem a "hírt" elsőként közlő Index.hu, diszkriminatív módon nem tartotta fontosnak megemlíteni egyszer sem azt a heteken át zajló akciót, amely keretében a Jobbik tagjai, szimpatizánsai és a gárdisták pénzt, időt és energiát nem sajnálva - a többi párthoz képest toronymagasan a legtöbbet - segítették az árvízkárosultakat a védekezési munkában és az adományozásban. A Jobbik kíváncsian várja, vajon a TASZ munkatársai hány munkaórát áldoztak az árvíz elleni védekezésre és mekkora adományt gyűjtöttek a rászorulóknak. Véleményük szerint a Jobbik aktivistái nem minősülnek jogi személynek, így az egyenlő bánásmódról szóló törvény hatálya nem vonatkozik rájuk.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában