Szerdán lesznek a perbeszédek a Zsanett-ügyben

A Zsanett-ügyben szerdán lesznek a perbeszédek a Fõvárosi Bíróságon. Nyilas Levente büntetõtanácsa a pótmagánvádló Zsanett vádindítványa alapján folytat büntetõeljárást öt rendõr ellen erõszakos közösülés, személyi szabadság megsértése, zsarolás, és vesztegetés miatt. Ítélet március 8-án várható.

A közéletben és az egész közvéleményben szokatlanul heves indulatokat váltott ki az, hogy 2007. május 4-én hajnalban rendõrök állítólag megerõszakoltak egy 21 éves lányt Budapest belvárosában. Az eset után több magas rangú rendõrségi vezetõ távozott posztjáról. Mivel a hatóságok nem látták a rendkívül súlyos vádakat bizonyíthatóknak, a sértett lány, Zsanett, úgynevezett pótmagánvádas eljárást kezdeményezett.

A Fõvárosi Bíróság eddig 14 tárgyalási napot tartott az ügyben, a tanúk és a szakértõk mellett több pszichológus szakértõt is meghallgattak, akik ellentétes szakvéleményeket készítettek. Az egyik szakértõ szerint Zsanett valószínûleg igazat mondott, a másik szerint pedig nem.

Szerdán hangzik el a vádbeszéd, amelyet Tuza Péter, Zsanett jogi képviselõje 4 óra hosszúságúra tervez. Ugyanezen a napon kerül sor várhatóan az öt védõbeszédre is. A tervek szerint a Zsanett-ügyben március 8-án születik meg az elsõ fokú ítélet.








hirdet�s