Szerbia adóssága márciusban másodpercenként 104 euróval nőtt

Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – Szerbia államadóssága március végén 14.62 milliárd eurót tett ki – idézi a Dnevnik című újvidéki napilap csütörtöki internetes kiadása a szerb pénzügyminisztérium közleményét.

A minisztérium közleményében nem tér ki arra, hogy Szerbia jelenlegi adóssága hány százalékát teszi ki a bruttó hazai terméknek (GDP).

Több éve folyamatosan nő a GDP-hez viszonyított szerb adósság: 2008 végén 29,2 százalék volt, 2009 végén 34,8 százalékot tett ki, 2010 végére pedig már 42,9 százalékra emelkedett.

A lap által megkérdezett szerint ez a szám márciusban a GDP 46,6 százaléka lehetett.

Miroslav Zdravkovic közgazdász szerint az adósságráta jelenleg már meghaladja az 50 százalékot.
“Csak februárban 270 millió euróval nőtt az adósság, ez átlag kilenc millió euró volt naponta, azaz 104 euró másodpercenként” – mondta Zdravkovic.

Szerinte a költségvetés bevételi oldalát nézve az állapítható meg, hogy a deficit kialakulásában nagy szerepet játszott az, hogy módosították a helyi önkormányzatok költségvetési támogatásáról szóló törvényt – a helyi adókból az önkormányzatok 40 százalék helyett most 80 százalékot kapnak – emiatt ezekből a szokásos bevételeknek csak a fele folyt be a központi költségvetésbe.

A kiadási oldalon viszont 61 százalékkal nőtt az állami támogatások kifizetése és 59,9 százalékkal többet kell költeni kamattörlesztésre a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

Legtöbben az öt százalékos nyugdíjemelésben látták a hiánynövekedés okát, holott a számok azt mutatják, hogy ez járult hozzá legkisebb mértékben a deficit duzzadásához – tette hozzá Miroslav Zdravkovic.

Ivan Nikolic, a belgrádi közgazdasági egyetem szakértője szerint vészes a helyzet, az új kormánynak első lépésben takarékossági intézkedéseket kellene hoznia, valamint elgondolkodni azon, hogyan lehetne a bevételeket növelni.

– MTI – 








hirdet�s