Szerb külügyminiszter: Belgrád katonailag semleges marad

Belgrád – Szerbia katonailag semleges marad, és nem kíván csatlakozni a NATO-hoz, viszont megbízható partnere kíván lenni a katonai tömbnek, és szeretné kihasználni a Partnerség a békéért program adta lehetőségeket a kapcsolatok erősítése érdekében – jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter csütörtökön Belgrádban a Petr Pavellel, a NATO Katonai Bizottsága elnökével folytatott találkozón – közölte a külügyi tárca.

A közlemény szerint a megbeszélésen Petr Pavel kijelentette, hogy a NATO tiszteletben tartja Szerbia döntését, és megerősítette, hogy a katonai semlegesség nem akadálya a további partneri együttműködésnek, amelynek alapját a kölcsönös érdekek és a közös értékek adják. Elhangzott, hogy mindkét fél érdeke a nemzetközi terrorizmus elleni harc, valamint a migránsválság megoldása.

Szerbia 2006 óta tagja a NATO Partnerség a Békéért programjának. A NATO-tagság folyamatos témát képez a szerb politikában, Ivica Dacic többször is a katonai semlegesség mellett kardoskodott, és azt mondta: “Ha ez a kérdés felmerül, akkor a lakosság dönt majd népszavazással”.

Szerbia jogelődje, Jugoszlávia a hidegháború idején is tömbön kívüli politikát folytatott, és az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik vezetője volt.

A NATO 1999-ben bombázásokkal kényszerítette arra Jugoszláviát, hogy leállítsa a vérontást Koszovóban, így nem meglepő, hogy az utóbbi évek közvélemény-kutatásai szerint Szerbia lakossága ellenzi hazája belépését a katonai tömbbe.

– MTI –








hirdetés