Szeptember, október, Rocktober!

Miskolc – Bródy János és Tolcsvay László egy színpadon? Igen, kedves olvasóink, a Rocktoberfesten ez is lehetséges. Október 11-én szombaton este 7 órakor a Művészetek Házában lép föl a magyar zenei élet két kiválósága.

Hoznak régi és új dalokat, a koncert fináléjaként pedig közös produkcióval örvendeztetik meg a hallgatóságot. Lapunknak Bródy János menedzsere, Mentler Krisztina mondta el, hogy a különleges esemény tulajdonképpen az 1973-ban Miskolcon rendezett Rockfesztiválnak kíván emléket állítani, és a RockMúzeum Projekt szakmai támogatását élvezi. Mivel a 35 évvel ezelőtti fesztivál összes fellépőjét lehetetlen összehívni, így jött az ötlet, lépjen föl ismét egy színpadon Bródy János és Tolcsvay László. Ők szívesen tesznek eleget a felkérésnek, hiszen ha a színpadon nem is zenéltek együtt, de sok közös munkájuk volt az elmúlt évtizedek alatt. Itt lesz Miskolcon Móricz Mihály is, aki Bródy és Tolcsvay mellett szintén a Fonográf Együttes tagja volt, ennek köszönhetően Fonográf-dalok is megdobogtatják majd a közönség szívét a kétórás koncerten.

Ott lesz mindenki

Bródy Jánosnak nyomasztó emlékei is vannak arról a bizonyos miskolci Rockfesztiválról – árulta el lapunknak Mentler Krisztina. Akkor ugyanis a színpadon a rendőrség munkájára tett megjegyzése miatt büntetőeljárás indult ellene. A tárgyalásokat is Miskolcon folytatták le, és állam elleni izgatás vádjával pénzbírságra ítélték Bródyt.

De ezek az idők már elmúltak, most már csak a holnapután induló Rocktoberfestre érdemes gondolni! Hiszen ott lesz mindenki, aki szereti az igényes élőzenét, a legfrissebb klubzenéket és a trendformáló új zenekarokat.

A Rocktoberfest részletes programja: www.rocktoberfest.hu