Szépségkirálynő és "dögös" pasi kerestetik Szegeden

Szépségkirálynő-választásra és a “legdögösebb pali” cím átadására készülnek a szerdától vasárnapig tartó Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN)- tudta meg a Független Hírügynökség a SZIN főszervezőjétől. Boros Gyula elmondta: pénteken este derül ki, hogy kik nyerik a szépségversenyt.

Az ötletet tavaly nyáron a szingli-létét folyton hangsúlyozó műsorvezető, Jálsó László adta a szervezőknek. A tavalyi SZIN arca kérdésünkre elmondta: annyi szép lány van a Szegedi Ifjúsági Napokon, hogy igazán megérdemelnek egy ilyen versenyt. A szintén Szegedhez kötődő playmate, Hargitai Bea válasza erre az volt, hogy nem csak lányokban kellene gondolkodni, hanem a fesztivál “legdögösebb palija” címet is ki kell osztani idén.

A főszervező elmondta, a lányok és fiúk a SZIN információs standjainál tudnak regisztrálni a versenyre. Maga a megmérettetés pénteken este hatkor kezdődik, akkor vonulnak majd fel a jelöltek a Pepsi Színpadon. Hargitai Bea és Jáksó László nem lesz könnyű helyzetben, tette hozzá Boros Gyula, mert valóban sok “szegedi boszorkány” vesz részt az idei SZIN-en is.

A rendezvény fő attrakciójának Badár Sándor hétórás “dumarekordja” ígérkezik, aki szintén pénteken délután lép színre. A fesztivál idei arca a SZIN közönségének élete eddigi leghosszabb nyilvános beszédét tartja délután 3 órától. Badár Sándor arra készül, hogy hét órán keresztül beszél majd megállás nélkül. Ez persze csak akkor sikerülhet neki, ha este hat után nem áll el a lélegzete a szépségkirálynő győztesének láttán.

Bővebb információ a fesztiválról a: www.szin.org oldalon olvasható.








hirdet�s