Szépen csillog az ezüstérem

By Kolodzey Tamás
A mezőkövesdiek ezüstérmes együttese
A mezőkövesdiek ezüstérmes együttese - © Fotó: magánarchívum
Mezőkövesd – Remek sikert értek el a mezőkövesdi fiatalok az országos nyílt serdülő kézilabda bajnokságon.

A küzdelemsorozat előtt a Mezőkövesdi KC vezetése a döntőbe jutást tűzte a fiatalok elé, a fináléban azonban megjött a „gyerekek” étvágya és ezüstéremmel örvendeztették meg szurkolóikat.
– Kihúzhatjuk magunkat, hiszen csak a nagyhírű Veszprém előzött meg minket – kezdte Molnár Ferenc, a gárda edzője, aki immáron ötödik esztendeje foglalkozik a fiúkkal. – Második helyünkkel mindenkit megleptünk, teljesítményünkkel pedig jeleztük, hogy az utánpótlás-nevelés „frontján” jó úton járunk.

Napi tréningek

A matyóvárosiak 1994-1997-es korosztályának tagjai naponta gyakoroltak a városi sportcsarnokban, sőt reggeli foglalkozásokon is részt vettek, így – a heti mérkőzéseket is figyelembe véve – az átlagot jóval meghaladó terhelést kaptak a fiúk.
– Az ezüstös csapat harcos erényeket csillogtatott – folytatta Molnár Ferenc. – A bajnokság során végig agresszíven védekeztünk és gyors indításokból szerzett gólokkal haladtunk előre. Persze a szeplőinket is látjuk a tükörben: szélsőjátékunk kívánni valót hagyott maga után, sok ziccert hagytunk kihasználatlanul és az átlövésekkel is hadilábon álltunk. Utóbbinak persze az a legfőbb oka, hogy játékosaink csak átlagos testmagasságúak, az átlövői posztokon pedig jobbára az „égimeszelők” jeleskednek. Azt is el kell mondanom, hogy három serdülő sportolónk már az NB I-es ifikkel dolgozott és rendszeresen pályára lépett nagycsapatunk előmeccsein, vagyis a srácok végig szem előtt voltak, fejlődésüket pedig ezután szintén nagy figyelemmel kísérjük. Jó partnerekre találtunk klubunk vezetőiben is: amire szükségünk volt, megkaptuk, ráadásul jutalomban részesítettek minket a dobogó második fokáért!

-KT-

Országos nyílt serdülő bajnokság
Alapszakasz
1. forduló: Mezőkövesdi KC – Debreceni SC SI II 28-24, 2. forduló: Debreceni KSE – MKC 27-30, 3. forduló: MKC – Hajdúböszörményi KC 31-23, 4. forduló: Hajdúböszörményi Bocskai – MKC 14-28, 5. forduló: MKC – Nyíregyháza KSK 30-22, 6. forduló: Diósgyőri KC-MISI – MKC 22-22, 7. forduló: MKC – Ózdi KC 36-27, 8. forduló: MKC – Egri Eszterházy 43-29, 9. forduló: Debreceni SC SI I – MKC 26-30, 10. forduló: MKC – Balmazújváros 38-26, 11. forduló: Sárospatak SI – MKC 17-33, 12. forduló: Debreceni SC SI II – MKC 27-18, 13. forduló: MKC – Debreceni KSE 31-27,
14. forduló: Hajdúböszörményi KC – MKC 22-29, 15. forduló: MKC – Hajdúböszörményi Bocskai 27-21, 16. forduló: Nyíregyháza KSK – MKC 29-30, 17. forduló: MKC – Diósgyőri KC-MISI 40-34, 18. forduló: Ózdi KC – MKC 31-30, 19. forduló: Egri Eszterházy – MKC 27-28, 20. forduló: MKC – Debreceni SC SI I 34-28, 21. forduló: Balmazújváros – MKC 28-31, 22. forduló: MKC – Sárospatak SI 45-10.
Rájátszás
1. forduló: MKC – Tisza Volán II 30-26, 2. forduló: Kiskunhalas – MKC 36-24, 3. forduló: MKC – Békési FKC 30-23, 4. forduló: Orosháza – MKC 24-17, 5. forduló: Tisza Volán II – MKC 29-29,
6. forduló: MKC – Kiskunhalas 31-26, 7. forduló: Békési FKC – MKC 25-20, 8. forduló: MKC – Orosháza 25-27.
Döntő
Székesfehérvár
A hatos tornán: Orosháza – MKC 32-21, Elektromos – MKC 25-27, Veszprém KC – MKC 36-24, Alba Regia – MKC 25-26, Hort SE – MKC 29-32. A végeredmény: 1. Veszprém 10, 2. MKC 6, 3. Elektromos 6, 4. Orosháza 5, 5. Hort 3, 6. Alba Regia 1. Gólkirály: Bán Norbert (54 góllal).
A Mezőkövesdi KC tagjai: Holló Márk, Zelei Kristóf (kapusok), Nyitrai Zsolt, Horváth Lóránd, Bán Norbert, Perjési András, Dobos Balázs, Répási Norbert, Dusza Ádám, Kovács Péter, Sárosi Gábor, Bartók Patrik, Sallai Máté, Nagy Patrik, Pásztor Ákos, Nagy Gergő, edző: Molnár Ferenc és Bécsi János.

 








hirdet�s