Számháború

Nemcsak a gazdasági válság miatt, de egyébként is helyes, ha az intézmények nem pazarolnak, annyit költenek csak, amennyit valóban szükséges. Ezért mérik föl az oktatási intézmények is évről évre, hogy lehetne még takarékosabban (olcsóbban) működni, miből lehetne még lefaragni egy keveset.

Úgy tűnik, a miskolci oktatási intézmények legtöbbje talált is tartalékokat, mert az igazgatók többsége már tudja (legalábbis sejti) hány csoporttal, hány dolgozóval lesz kevesebb intézményükben jövőre. Az persze más kérdés, hogy lehet–e majd normálisan működni kevesebb takarítóval, kevesebb karbantartóval, nagyobb létszámú osztályokkal, kevesebb pedagógussal. Kész lesz–e az ebéd időre, ha kevesebb a konyhai személyzet, és megfelelő minőségű lesz–e az étel, ha máshol főzik.

Sok-sok kérdés, amire csak akkor kapunk választ, ha már megtörtént a leépítés. Fültanúja voltam egyszer a villamoson két konyhai dolgozó beszélgetésének, akik azon hüledeztek, hogy egy szakács és két konyhalány fog majd főzni ennyi és ennyi ezer személyre. Azt is mondták, hogy ez képtelenség, azt kellene beküldeni a konyhára, aki ezt kitalálta. Nem tudom, eljutnak–e ezek a hangok a fenntartóhoz. Bizonyára nem. De ha a számok stimmelnek, akkor minden rendben is van.