Szent László-év – Erdő Péter: Szent László ma is érvényes példa számunkra

Szent László hermáját viszik a Szent László-napok alkalmából tartott szabadtéri szentmise utáni körmeneten Győrben 2017. június 27-én.
Szent László hermáját viszik a Szent László-napok alkalmából tartott szabadtéri szentmise utáni körmeneten Győrben 2017. június 27-én. - © MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Győr – Szent László ma is érvényes példa számunkra, méltó követői akkor lehetünk, ha tudunk áldozatot hozni keresztény közösségünkért, ha tudjuk tisztelni a többi népet, a hit fényében pedig meglátjuk közös értékeinket – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kedden a győri Dunakapu téren, a Szent László-napok alkalmából tartott szabadtéri szentmisén.

A szentmisét, amelyen mintegy kétezer-ötszázan vettek részt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai, valamint a szomszédos országok püspöki konferenciáinak képviselői közösen mutatták be.

A misén és az azt követő belvárosi körmeneten részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa.

ader_borkai_gyorÁder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Borkai Zsolt polgármester (az első sorban, b-j), valamint Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője (b) a Szent László-napok alkalmából tartott szabadtéri szentmisén, a győri Dunakapu téren 2017. június 27-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Veres András, az MKPK elnöke, győri megyés püspök az ünnepi mise elején hangsúlyozta, hogy Szent László olyan szent, akinek példáját a hívő és nem hívő emberek is követni tudják, mert tulajdonságai közé tartozott a hűség, a hazáért való szeretet és a hősiesség.

Erdő Péter bíboros, prímás homíliájában hangsúlyozta, Szent Lászlóval terve volt Istennek, azt a szerepet szánta neki, hogy megvédje a magyarságot és az országban élő többi népet a nomád betörésektől. Előtte azonban ő is átélte a rivalizálást, mert harcolnia kellett az ország függetlenségéért, amelyet azzal mutatott meg, amikor 1077-ben trónra lépését nem a német-római császárnak, hanem VII. Gergely pápának jelentette be.

Szent László sokat tett azért, hogy az ország állandó hazája és “szeretett otthona” legyen a magyar népnek – mondta az esztergom-budapesti érsek.

Kifejtette: Szent László a külső ellenségtől hadvezérként védte meg az országot, a belső biztonság “megrontóitól pedig mint a magyarok igaz bírája szabadította meg hazánkat”. A keresztény élet megszilárdításáért két új püspökséget hozott létre, Nagyváradot és Zágrábot.

Erdő Péter kitért arra, Szent László felismerte, hogy korában a nyelv is erős, közösséget alkotó tényező volt, amelyet felhasznált a keresztény hit és közösség építésére. Kortársai és az utókor is szentnek tartották, azt az embert tisztelték benne, aki “szívvel-lélekkel építette és védte egyházát és hazáját”, aki István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt szentté avattatta. Ezzel saját példaképet adott a magyar népnek – hangoztatta.

erdo_peter1Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek érkezik a Szent László-napok alkalmából tartott szabadtéri szentmisére a győri Dunakapu téren 2017. június 27-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A bíboros a király erényeit sorolva hozzátette, Szent László mindig kész volt arra, hogy személyesen is kockára tegye életét mindenért és mindenkiért, akiben “Isten ügyét és a magyar ügyet látta meg”.

Szent László európai szemlélete, amely egyben az ország stabilitásának és megszilárdulóban lévő keresztény kultúrájának védelmét is jelentette, kirajzolta egy régió körvonalait, amely Horvátországtól a magyar, cseh, lengyel területeken át egészen a keleti keresztényég határig terjedt, de nem egyetlen birodalomként, hanem a szövetségesek összetartása és emberi közelsége révén – mondta Erdő Péter.

A szentmise elején a Káptalandombi Szent László Látogatóközpontból ünnepélyes keretek között levitték a Szent László-hermát – amely Magyarország harmadik legértékesebb ereklyéje a Szent Korona és a Szent Jobb után – a Dunakapu térre, amelyet a szertartás végén a hagyományos Szent László-napi körmenetben vittek végig a győri belvároson.

A Szent László-évet a nemzetpolitikai államtitkárság hirdette meg 2017-re, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s