Szén-monoxid: a halálos ellenség

A kéményseprők munkája létfontosságú
A kéményseprők munkája létfontosságú
Miskolc – A kéménytüzek és a „halálos gáz” jelenti a legnagyobb problémát a fűtési szezonban.

A Borsod-Abaúj-­Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Tűzmegelőzési Bizottság a szén-monoxid-mérgezéssel járó veszélyeket, a témához kapcsolódó fontos tudnivalókat, valamint a szén-monoxid-érzékelők használatának fontosságát és a kéménytüzek megelőzését hangsúlyozták a fűtési szezon kezdetén.

A „csendes gyilkos”

Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató – funkciójából adódóan – az elmúlt évek statisztikáit és a beavatkozások tapasztalatait ismertetve elmondta, hogy évente átlagosan 400 alkalommal riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szén-monoxid-mérgezéssel összefüggő esetekhez. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékességi területéről 2012-ben öt alkalommal érkezett riasztás a „csendes gyilkossal” kapcsolatban. Az esetek következtében hét ember került kórházba, egy pedig életét vesztette.

Jelzett az érzékelő

2013-ban nyolcszor vonultak a hivatásos tűzoltók szén-monoxid-mérgezéssel összefüggő esetekhez. Tizenhárom embert szállítottak kórházba a mentőszolgálat munkatársai, egy ember életét viszont már nem sikerült megmenteni. Három helyszínen, az ingatlanban felszerelt szén-monoxid-érzékelő jelzésének köszönhetően több lakó időben távozott, így nem sérültek meg. 2014-ben kilenc településről összesen tizenegy ember került kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt, két esetben már nem lehetett megmenteni a bajbajutottak életét. Idén eddig öt alkalommal avatkoztak be az egységek szén-monoxid-mérgezésről vagy annak gyanújáról szóló bejelentések miatt és kilenc lakó került kórházba. Haláleset eddig nem történt.

Fontos a karbantartás

Pristyák Tibor, a Tigáz DSO Kft. vezetője a szén-monoxid-mérgezéses balesetek kockázatának csökkentése kapcsán a műszaki biztonsági vizsgálatok rendszeres elvégeztetését hangsúlyozta, melyeket minden esetben szakemberrel kell végrehajtatni.

Emellett a gázcsatlakozó és gázüzemű fűtőberendezések tervszerű megelőző karbantartására hívta fel a figyelmet, melynek elvégzését évente javasolta a készülékek zavartalan és biztonságos működése érdekében.

Papp Zsolt, a miskolci mentőállomás vezetője a szén-monoxid jellemzőire és veszélyeire hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a gyors és szakszerű segítségnyújtás, a sérült elsősegélyben részesítése és a mentőszolgálat értesítése akár életet is menthet, azonban saját magát senki se sodorja gondatlanul veszélybe a mentés során.

– Szaniszló Bálint –


Idős, gyerek veszélyben

Dr. Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály tisztifőorvosa a szén-monoxid-mérgezés kapcsán kiemelte, hogy a mérgező gáz gyermekek, idősek és betegek esetében hamarabb kifejti hatását, így ezek az emberek különös figyelmet igényelnek, különösen a fűtési időszakban, amikor a szén-monoxid-mérgezéses esetek száma megnövekszik.

Végül a nem megfelelő minőségű tüzelőanyagok felhasználása során képződő mérgező gázok veszélyeire hívta fel a figyelmet, amelyek akár krónikus mérgezést is okozhatnak.









hirdetés