Szemléletváltozást is hoz a közmunkaprogram Mezőcsáton

Akt.:
Felújították a régi zsidó temetőt is
Felújították a régi zsidó temetőt is - © Fotó: Ádám János
Mezőcsát – Cél az, hogy az állami támogatás segítségével Mezőcsát javára fordítsanak minden lehetőséget.

A korábbi években volt, hogy 420-430 embert foglalkoztattunk a közmunkaprogramokban – mondta el Siposné Horváth Anita, Mezőcsát polgármestere.

Most 364 személy foglalkoztatását koordináljuk. Emellett indultak képzések is, mivel még mindig nagyon sok a nyolc általános iskolát végzett és szakmával nem rendelkező személy – jelenleg kertijárda-építő és varró tanfolyamon vesznek részt az azok iránt érdeklődők, így mindösszesen közel négyszáz személy részese valamilyen foglalkoztatásnak.

Változnak

A korábban munkanélküli lakosok szemléletében folyamatosan érezzük a változást a közmunkaprogramokban való részvétel okán – fejtette ki a polgármester. Akik tartósan munkát végeznek, azok megtanulták újra a munkahellyel járó kötelmeket, az együttgondolkodást a város vezetésével, a munka értékét és megbecsültségét.

Azt gondolom, változott a helyi társadalom egészének értékítélete is a közmunkáról: látjuk, hogy napról napra, hónapról hónapra ezek az emberek gondoskodnak a szép és tiszta városképről, megoldanak olyan feladatokat, amelyekre sosem tudnánk elegendő alkalmazottat felvenni.

Gondoljunk csak bele: jelenleg Mezőcsáton a programban van asztalosműhelyünk, gyártunk térkövet, van egy jelentős kertészetünk, van gombaházunk, ezek mellett zöldségfeldolgozó és hűtőkamrák, fűkaszások és takarítók tartják tisztán a közterületeket, a közutasok az útpadkákat takarítják, dolgoznak segítőként az önkormányzati intézményekben, és vannak kisműhelyeink kerámia-, varró- és mézeskalácsos termékekkel – sorolja.

Ezek mellett most készül az üvegházunk, ami tovább növeli a növénytermesztési lehetőségeket. Sok-sok millió forintot termelnek, vagy éppen spórolnak meg a városnak ezek a foglalkoztatási formák.

Mindenkinek segítenek

Nekem személy szerint az a törekvésem, hogy mindenkit megtaláljak, aki a város hasznára lehet – így például a frissen iskolát végzetteket is, akik még nem találtak munkát, hiszen a célunk az, hogy az állami támogatás segítségével Mezőcsát javára fordítsunk minden lehetőséget, és segítsünk is mindenkinek, aki ezt elfogadja – összegzi Siposné Horváth Anita.

Rendezett városkép

A közmunkaprogram nagy hasznára van a városnak. Rendezettek a közterületeink, a bejövő útjaink; csak virágból 11 500 tövet ültettek és ültetnek el a város területén. A program résztvevői pedig újra megtanulták a közösséghez tartozást, az értékteremtő munka örömét, és azt, hogy a városlakóktól mind több elismerő szót kapnak, motiválja őket – hangsúlyozza a polgármester.

– ÉM –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s