Szeméthegy épül Majsán – Napi Ász

Nyolcvanezer köbméternyi hulladék befogadásáról döntött a kiskunmajsai képviselőtestület – írja a Napi Ász. Ez az egyik település, ahová korábban Németországból érkezett illegális szemét és akkor mindent elkövettek, hogy azt elszállíttassák. A lap rámutat, hogy Németországból 150 tonnányi hulladék érkezett, míg most 16 ezer tonnáról született a döntés. A város egyébként 16 millió forintért fogadná be […]

Nyolcvanezer köbméternyi hulladék befogadásáról döntött a kiskunmajsai képviselőtestület – írja a Napi Ász. Ez az egyik település, ahová korábban Németországból érkezett illegális szemét és akkor mindent elkövettek, hogy azt elszállíttassák. A lap rámutat, hogy Németországból 150 tonnányi hulladék érkezett, míg most 16 ezer tonnáról született a döntés. A város egyébként 16 millió forintért fogadná be – a döntés szerint – a környékbeli települések kommunális hulladékának egy részét. A hír hallatán a helyiek tiltakozni kezdtek, Kiskunmajsa polgármestere pedig bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben, ha a testület nem másítja meg a döntését.