Széles körben használják az internetet az utazók

Budapest – A belföldi üdülések szervezéséhez az internetet használók 86 százaléka él a világháló nyújtotta lehetőségekkel, 59 százalékuk foglalt már szállást ezen a módon, míg 27 százalék azok aránya, akik csak a feltételekről tájékozódtak így az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által megrendelt felmérésben 800 főt kerestek meg az idén augusztusban a 18-65 éves korosztályból reprezentatív kiválasztással, hogy az üdülési szokásaikról kérdezzék őket, különös tekintettel az oline szállásfoglalásra.

A kutatás szerint a belföldi utazások esetén 54 százalék azok aránya, akik foglaltak már szállást a szállásadóhely honlapján, és 42 százalék tapasztalta már meg az online szállásközvetítők szolgáltatását, miközben telefonos rendelést 48 százalék említett meg általa már használt foglalási formaként. Az utazók 12 százaléka keresett már szállást spontán a helyszínen, 8 százalék vett igénybe ehhez utazási irodát, 9 százalék közösségi oldalt.

Külföldi utazásnál kicsit mások az arányok, 44, illetve 42 százalék említette a szállásadó hely honlapját, illetve az online szállásközvetítőket, míg 31 százalék az utazási irodákat, és csak 24 százalék a telefonos foglalást. A belföldiekkel csaknem azonos, 12 százalék a helyszíni foglalást, illetve a közösségi oldalakat igénybe vevők aránya.

A szállásközvetítők közül hármat érintett konkrétan a kutatás, ezek: a szallas.hu, a booking.com és a több aloldalból álló kuponos oldalak. Az első kettőt a nagy választék és a megbízhatóság miatt választották a megkérdezettek, míg a harmadiknál az akciók és az alacsony árak számítottak leginkább.

– MTI –