Fehérváron, újra aszfalton száguld a rali ob mezőnye

Akt.:
Hadikék az összetett verseny második helyéről várják a hétvégét
Hadikék az összetett verseny második helyéről várják a hétvégét
Miskolc, Székes­fehérvár – Szombaton és vasárnap összesen tizenkét gyorsasági vár a mezőnyre az idei Székes­fehérvár Rallye-n.

Rövid, szusszanásnyi szünet után máris itt a folytatás. Az Országos Rallye Bajnokság mezőnye az egri és a miskolci aszfalt után belekóstolt a Szombathely-környéki murvába, az előttünk álló hétvégén pedig ismét a keményebb borításon folytatják a küzdelmeket.

Az aszfaltos Székesfehérvár Rallye-ra a különböző bajnoki osztályokban a – megadott határidőig – nagyjából 130 páros adta le indulási szándékát. A legnagyobb figyelem az élmezőny csatáját kíséri majd, ahol 12 darab csúcs­kategóriás, R5-ös autót láthat majd a közönség. A versenyzőknek és a navigátoroknak a két versenynap alatt 570 kilométert kell leküzdeniük, amelyből a gyorsasági szakaszok össztávja meghaladja a 150 kilométert. Az összetett pontversenyben Turán Frigyes áll az élen, de a csata nagyon szoros. A miskolci Hadik András a második akkor, amikor az idei szezon feléhez érkezünk.

Az aszfaltos formát

– Szombathelyen egy buta versenybaleset miatt előkelő helyről estünk ki, de ezen most már kár keseregni – tekintett vissza Hadik András. – Szűk három hét telt el azóta, de most már előre kell tekinteni. Székesfehérváron azt a formánkat kell elővenni, ami aszfalton jellemző ránk. Egerben és Miskolcon nyerni tudtunk, bízom benne, hogy Fehérváron is tudunk pontokat gyűjteni. A két mínuszolás miatt az Iseum Rallye-n történtek még beleférnek, de a továbbiakban nem szeretnénk hasonló dolgokat átélni. A fehérvári pályák jók, remek küzdelem és kemény csata vár ránk. Öt-hat páros esélyes lehet a győzelemre. Rendkívül kiegyenlített és szoros küzdelem várható, megjósolhatatlan, hogy ennek mi lesz a vége. Nekünk egyetlen célunk van: egy jó szerepléssel visszavenni a vezetést az éves értékelésben.

A pontversenyben élen álló Turán Frigyes ismét Lovász Pál i20-as Hyundai-ával áll rajthoz. Vincze Ferenc Szombathelyhez hasonlóan ezúttal is egy Ford Fiestában lesz látható, Kazár Miklós viszont továbbra is tanulja a Skodát.

Tanulóidőszak

– Ezzel a technikával ez lesz a negyedik közös versenyünk. Folyamatosan lépegetünk előre, de sokat kell még tanulnunk – mondta Kazár Miklós. – Miskolci lévén jobban kedvelem a hegyes, aszfaltos pályákat, de most ez a feladat, ezt kell megoldani. A csapatváltásunk szerencsére zökkenőmentesen lezajlott. Ezen a területen is sokat léptünk előre. Az autóban Zsoltival kiváló az összhang, úgyhogy szerintem csak idő kérdése a jó eredmény. Egyes szakaszokon már sikerült azt a formát hozni, ami huzamosabb időn keresztül kell, ha szeretnénk futamot nyerni. Természetesen ez a vágyunk, ezért Fehérváron is mindent el fogunk követni.

Marosréti Ervin


Az Országos Rallye Bajnokság (ORB) állása

1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 93 pont
2. Hadik András, Igor Bacigál (Ford Fiesta R5) 78 pont
3. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Skoda Fabia R5) 49 pont
4. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) 47 pont
5. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) 43 pont
6. Bodolai László, Popovics László (Ford Fiesta R5) 36 pont