Székelykeresztúrról a budapesti Pilvax-ba – gyalog

Gyalog indult el két erdélyi magyar férfi Székelykeresztúrról, hogy ellátogasson Budapesten a Pilvax kávéházba, ahol Petőfi Sándor, az 1848-as szabadságharc költője a 12 pontot írta. Az egyik gyalogos a 44 éves Elekes Károly, társa 64 éves, Győrfi Árpádnak hívják. Mindketten székelykeresztúriak. A településen töltötte utolsó estéjét Bem tábornokkal Petőfi Sándor, a márciusi ifjak vezetője, a Nemzeti dal költője. A túrát Székelykeresztúr 550. születésnapja emlékére, valamint Petőfi és Magyarország iránti tiszteletből, politikamentesen kezdték el.

Székelykeresztúr 550 éves város, az az erdélyi település, ahol Petőfi utolsó napját töltötte Bem tábornokkal. A település két szülöttje, Elekes Károly és Győrfi Árpád a költő és a település, valamint Magyarország iránti tiszteletből határozta el, hogy nekivágnak és elmennek az otthonuktól 600 kilométerre levő Pilvax kávéházba, gyalog – mondta el a Független Hírügynökségnek Kovács Sándor, a vándorok magyarországi segítője. Ez a túra körülbelül egymillió lépés lesz.

Fehéregyháza, Héjasfalu, majd Gyula után kedd estére azt tervezik, hogy Szarvasra érnek. Igyekeznek olyan településeken keresztül elérni a céljukat, ahol Petőfi is megfordult. Kedden délben elhagyták a kondorosi csárdát, Szarvason sátorban, a város szélén alszanak majd. Útjukon aludtak már sportpályán, vendéglátóhely udvarán is.

Szerdán Békésszentandrásra mennek, később mindenképpen útba ejtik Ceglédet, Albertirsát, Pusztavacsot, Újlengyelben közös magyarországi barátaikat is meglátogatják. Budapestre Gyálon keresztül érkeznek majd.

Kovács Sándor hozzátette: politikamentes és eredetileg nem is egészen a nyilvánosságnak szánt útról van szó, de szerinte mindenképpen érdemes megismerni a két ember nem mindennapi teljesítményét.








hirdet�s