Székelyföldi tapasztalatairól számolt be a román államelnök

A székelyeket a gazdasági fejlődés és az infrastruktúra állapota jobban érdekli mint az autonómia kérdése – vélekedett kedden Traian Basescu (Tráján Böszészku) államfő. A székelyek körében igen népszerű román elnök sajtónyilatkozatában egy órán keresztül ecsetelte a székely gyerekek nyelvtanulási nehézségeit, valamint az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) között évek óta tartó és szerinte a lakosság érdekeit figyelmen kívül hagyó háborúskodást.

A magyar gyerekek dalolva tanulják az angolt, de sírva a román nyelvet – magyarázta Traian Basescu azon a keddi sajtótájékoztatóján, melyen az elmúlt napokban tett székelyföldi látogatásáról számolt be. Az államfő megismételte a napokkal korábban tett kijelentését: nincs kétsége afelől, hogy az államnyelv megfelelő elsajátításához a magyar gyerekeknek idegen nyelvként kell a román nyelvet oktatni. “Ha ezt nem értjük meg, a magyar gyerekeket elszigetelésre ítéljük” – hangsúlyozta Basescu.

A román elnök úgy véli, a pártbejegyzésre törekvő Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ között évek óta tartó háborúskodás mindössze a helyi hatalom megszerzésére irányul. Érdekeik nem a parlamenti, hanem a helyhatósági választások megszerzésére irányulnak, anélkül, hogy a lakosság érdekeit tartanák szem előtt. Biztos abban, hogy a következő helyhatósági választásokon az erdélyi magyarság szervezetei közös listákon lesznek jelen, erre az öt százalékos parlamenti küszöb kényszeríti őket.

A nyelvhasználat kapcsán az elnök magától értetődőnek tartja, hogy az állami intézmények azon tisztségein, ahol a közönségszolgálatot kell ellátni szükség van a magyar nyelvtudásra. A többi tisztséget a magyarul nyelvet nem ismerő is be tudja tölteni, magyarázta az elnök a román lakosság azon panaszával kapcsolatosan, hogy a közigazgatásban való alkalmazáshoz a magyar nyelvet is ismerni kell. Arra a több ízben is megfogalmazott panaszra is kitért, hogy a rendőrségen nincs a magyar nyelvet ismerő alkalmazott. Kijelentette: mind a rendőrségen, mind pedig a csendőrségen is kell a magyar nyelvet ismerő személyeket alkalmazni.

A román államfő kitért az autonómia kérdéskörére is. Meglátása szerint a nacionalista eszméket fékeveszetten hangoztató románok vagy magyarok ideje már lejárt. A szeparatizmus mindössze a politikusok fejében él, a helyieket azonban a gyenge gazdasági fejlődés, az infrastruktúra nagyon rossz állapota aggasztja. “A nacionalista hangok a befektetőket is elriasztják, pedig a székelységben nem áll fenn az etnikumok közötti konfliktus veszélye” – mondta. Elismételte a korábban már hangoztatott álláspontját, mely szerint ugyanakkora autonómiát kell élvezzen a Székelyföld is mint bármelyik más régió. Hozzátette, hogy szerinte ennél is fontosabb a decentralizáció, vagyis az, hogy a helyi intézményeknek nagyobb hatásköröket biztosítsanak.








hirdet�s